Gazdaság

Nagy a baj, kevés a szakember

szakmunkás képzés (szakmunkás)
szakmunkás képzés (szakmunkás)

Nemcsak nálunk, hanem egész Európában jellemző, hogy a munkaerő képzettsége nem találkozik a cégek elvárásaival.

A gazdasági növekedés miatt világszerte fokozódik a nyomás a szakképzett dolgozók munkaerőpiacán, és egyre nagyobb a szakemberhiány.

A nehézségek főként az olyan fejlett gazdaságokban állandósulnak, mint például az Egyesült Államok, Németország vagy az Egyesült Királyság, melyek gazdaságai mostanság térnek vissza a válság előtti szintjükre. A megállapításokat a Profession.hu idézte a Hays Global Skills Index 2014, a Hays plc – a világ vezető szakembertoborzó vállalata – és az Oxford Economics együttműködése révén a közelmúltban nyilvánosságra hozott a “The Perfect Talent Storm” címre keresztelt beszámolója alapján.

Magyarországon nem lett most rosszabb a helyzet

A felmérés alapján a legtöbb gazdasági területen az a probléma, hogy az elérhető munkaerő képzettsége nem találkozik a munkáltatók elvárásaival. A szakemberhiány – vagyis a szakadék azon képzettségek között, amelyekkel a munkavállalók rendelkeznek, illetve amelyekre a munkáltatóknak szüksége lenne – ebben az évben tovább növekedett. A kutatás szerint a szakemberhiány Dániában, Lengyelországban és Olaszországban nőtt, Magyarországon viszont megegyezik az előző éves átlaggal.

Azokban országokban pedig, ahol már tavaly is nagy volt a szakemberhiány mértéke, mint például az Egyesült Államok, Spanyolország, Portugália, Japán és az Egyesült Királyság, idén a helyzet még komolyabbra fordult.

A közeljövőben romlani fog a helyzet

A kutatás első, 2012-es publikálása óta most először mind a 31 résztvevő ország pozitív gazdasági változások előtt áll. A gazdasági növekedés a szakképzett munkaerő iránt megnövekedett keresletet von maga után, habár a globális gazdaság képessége arra, hogy a megfelelő szakemberek a megfelelő időben elérhetővé váljanak, továbbra is korlátozott.

A riport következetései szerint ráadásul az valószínűsíthető, hogy a helyzet először még rosszabbra fordul, mielőtt megjavulna.

Annak ellenére, hogy a világ kormányai az üzleti szektor számára minél kedvezőbb megoldásokra és kevésbé bürokratikus eljárásokra törekszenek, az országok többsége még nem tapasztalt fejlődést a munkaerő-piac rugalmasságát illetően az elmúlt évben.

Ha bővebben is kíváncsi, vagy tudni szeretné, most éppen hány magyar és és dolgozik Németországban, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik