Szórakozás

Kétharmados lesz a Bumeráng

Bochkor nélkül rádiózik Boros, Voga. Hamarosan indul a fizetős internetes műsor – írja a Blikk.

Boros Lajos és Voga János újra minden reggel hallható lesz, héttől.  Lali király a lapnak azt mondta, hogy „havi egy buszjegy áráért” kihangosított mobilon újra hallgathatják majd őket az utak vándorai.

Bochkor Gáborral – akivel 13 évig dolgozott a Bumerángban – nem áll össze a régi trió. Bocsi „fiatal, élete csúcsán van, nem kell, hogy két ilyen Muppet-show-ba való öreg lekösse” – magyarázta Boros, miért döntöttek a kétszemélyes műsor mellett.

Az egyébként nem újdonság, hogy a trióból duó lesz, az inkább, hogy a mobilos reggeli nevettetés ötlete bejöhet Borosnak, aki tavaly nyáron még abban reménykedett, hogy a klasszikus Bumerángot tudja újraindítani. Egy interjúban azt mondta, ehhez van koncepciója, konkrét időpontot akkor csak azért nem mondott, hogy előtte egy nappal azt mondhassa a hallgatóknak, „hogy holnap kapcsolják be a rádiót vagy kapcsolják be a mobiltelefont, és Bochkor Gábor néz majd ki belőle”.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik