Gazdaság

Vasárnapi zárva tartás: a láncoknak nem fontos a népszavazás

kassza (kassza)
kassza (kassza)

Úgy tűnik, a nagy áruházláncok nem állnak be Demján kezdeményezése mögé, inkább az egyéni érdekérvényesítésben bíznak.

Vasárnapi zárva tartás

A Demján Sándor elnökölte Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) úgy tűnik, hiába hirdetett népszavazási kezdeményezést, egyedül maradnak a tervükkel. Legalábbis a Népszabadság úgy tudja, a nagy láncok nem állnak be a kezdeményezés mögé.

A hárításnak a lap szerint több oka is lehet. Az egyik, hogy a vasárnapi zárva tartás alapvetően nem változtatja meg a láncok közötti erőviszonyokat. A másik, hogy a hipereknek állítólag nem tetszett, hogy Demjánék kemény hangot „pénzt és paripát” követeltek tőlük a népszavazás megszervezéséhez. No és parttalannak is tartják a kezdeményezést (a korábbi népszavazásokból kiindulva). Azt nem tudni még, Demjánék ettől függetlenül is folytatják-e a szervezést.
A DK kitart a népszavazás mellett, tudta meg a lap, és továbbra is egyeztetnek.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Megszólaltatták a hazai Manna-csoport egyik résztulajdonosát is, aki elmondta, nemcsak a vasárnapi zárva tartás jelent gondot a piacnak, hanem az éjszakai is. Ami náluk is boltbezáráshoz és elbocsátásokhoz vezethet.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik