Gazdaság

Kétszázötvenezer ember az út szélén

Ismét a márciusi szint közelébe csökkent a munkanélküliek száma. Abban azonban nincs változás, hogy több mint felük semmilyen ellátást nem kap az államtól.

Egymillió új munkahely

Áprilisról májusra egy hónap alatt százezer fővel emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint. Júniusra viszont visszarendeződtek a számok, majdnem a márciusi szintre.

Ez azt jelenti, hogy a júniusi zárónapon 438,6 ezer regisztrált álláskereső szerepelt náluk, ami 58,4 ezer fővel (11,8 százalékkal) kevesebb, mint a tavaly júniusi adat. A nők és a férfiak aránya 50-50 százalék volt a munkanélküliek között.

Ami bíztató

Jó hír, hogy a tartósan, egy éven túli álláskeresők száma egy hónap alatt ismét csökkent, és tavalyhoz képest már majdnem harmadával lett kevesebb. De még így is az álláskeresők több mint negyede tartozik közéjük.

Valamint az is, hogy júniusban több mint kétszer annyi (79 ezer) üres álláshelyet jelentettek be, mint egy évvel korábban. Viszont ezek majdnem háromnegyede támogatott volt, ezen belül 93,6 százalékban közmunka. Több mint negyedével nőtt azonban a nem támogatott új álláshelyek száma is, így már hajszállal több, mint 20 ezer volt.

Emellett a csoportos létszámleépítéssel érintett dolgozók száma is látványosan csökkent (220 fő), havi és éves szinten is.

2013-ban is hasonló volt a helyzet

Az út szélén

Ami viszont továbbra is elkeserítő, hogy változatlanul az álláskeresők kevesebb mint fele (195,1 ezer ember) kap csak pénzbeli juttatást. Közülük is mindössze 30 százalék jogosult még álláskeresési ellátásra, a többiek pedig szociális jellegű támogatásra.

Ez azt jelenti, hogy közmunka-program ide vagy oda, így is maradt 243,5 ezer ember, akinek teljesen elengedte a társadalom a kezét. Ennyi munkanélküli volt ugyanis, akik semmilyen állami segítséget nem kaptak júniusban. Májusban kicsit többen voltak pénz nélkül, majdnem 294,8 ezren. Áprilisban 229,4 ezer, márciusban 238,6 ezer járt hasonló cipőben.

Az, hogy ilyen magas az ellátatlanok száma, nem véletlen, hiszen a juttatások idejét több lépésben jól megkurtították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik