Gazdaság

350 ezer magyarnak nincsen semmi bevétele. De miből élnek?

üres zseb (üres zsebek)
üres zseb (üres zsebek)

Rengeteg szegény ember került az út szélére: nőtt a munkanélküliek száma, és azoké is, akik már semmilyen ellátást nem kapnak. Úgy tűnik, a legelesettebbek már a közmunkában sem bízhatnak, mert az is alig volt mostanában.

Februárban harmincezerrel többen voltak munka nélkül, mint egy éve. Ez azt jelenti, hogy több mint 676,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. 4,6 százalékkal többet, mint egy éve (és 4,3%-kal többet, mint egy hónapja). Iszonyatosan nagy szám. Akiknek még volt állásuk, azok közül minden negyedikre jutott egy álláskereső.

Akik egy forintot sem kapnak

De ami még döbbenetesebb, hogy a munkanélküliek jóval több mint fele semmilyen ellátást nem kap. Az ő létszámuk is jelentősen, több mint 14 százalékkal nőtt tavaly óta. Gondoljunk bele: több mint 351 ezer emberről beszélünk, akik senkitől sem kapnak semmilyen anyagi segítséget ahhoz, hogy megéljenek valahogy, amíg nincs munkájuk. Miből esznek? Mivel fűtenek? És mit csinálnak, ha megbetegednek? Merthogy nekik egyészégügyi ellátás sem jár, hacsak nem fizetik a havi 6600 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot. Márpedig miből fizetnék?

Az, hogy nőtt az ellátatlanok száma, nem véletlen, hiszen a juttatások idejét több lépésben jól megkurtították. Az álláskeresési járadék például csak három hónapig jár, miközben több mint 183 ezer embernek már bő egy éve nincs munkája. S a többségnek egy évnél is tovább tart az álláskeresés. Az esélytelenséget jól jelzi az is, hogy akik még kapták az álláskeresési járadékot, azok közül pedig kevesebb mint feleannyian tudtak elhelyezkedni, mint egy éve.

Ezenkívül szociális juttatást kaphatnak még a munkanélküliek, de a 676 ezer munkanélkülinek kevesebb mint 36 százaléka részesül ilyenben.

A fiatalok is bajban vannak

Szomorú az is, hogy a pályakezdő állástalanok létszáma is jelentősen, jó negyedével nőtt tavaly február óta. Több mint 105 ezer 25 évnél fiatalabbnak és 77 ezernél is több pályakezdőnek nem volt állása.

Csak a diplomás és a megváltozott munkaképességű álláskeresők száma csökkent (előbbieké 1,4 százalékkal, utóbbiaké erőteljesebben, egy év alatt 8,2 százalékkal).

Alig van állás és közmunka

Az elhelyezkedési esélyek romlását az is mutatja, hogy kevesebb mint feleannyi állás volt, mint egy éve: összesen alig több mint 43 ezer, a 676 ezer állástalannak. Tavaly februárban még nyolcvanezerrel több, vagyis 125 ezer állás jutott a 30 ezerrel kevesebb munkanélkülire.

Államilag nem támogatott új állásból 11,5 ezret hirdettek meg februárban (kicsivel többet mint egy éve). Viszont az államilag támogatott munkák száma (ilyen például a közmunka is) majdnem tizedére csökkent. Ahhoz képest, hogy a kormány azt ígérte, 300 ezer közmunkás lehet az idén, ez elég meglepő. Úgy tűnik, a legkiszolgáltatottabbak már ebben sem bízhatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik