A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott, a Mol és a Richter erősödött, míg az OTP-nek és a Magyar Telekomnak csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest. Keresztesi Andrea, a KBC Securities vezető üzletkötője elmondta, hogy a Mol árfolyamát és forgalmát az a piacon elterjedt híresztelés dobta meg, miszerint az állam 27 ezer forintos árfolyamon vásárolná meg a Surgutneftegas kezében lévő Mol-pakettet.
Hozzátette, hogy a pletykát fenntartásokkal kell kezelni. Hivatalos információ erről, vagy más olyan hír az olajtársasággal kapcsolatban nem került napvilágra, amely indokolta volna a papír több mint 3 százalékos drágulását. A papír piacán azonban főként külföldi vevők voltak aktívak. Korábban a kormány megerősítette, hogy Magyarország és Oroszország tárgyal az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről. A szeptember 8-i tájékoztatás szerint a magyar kormány az orosz energetikai vállalat képviselőivel nem folytatott tárgyalásokat.
Keresztesi Andrea megemlítette még, hogy az OTP a 2 százalékos árfolyamesésével picit alulteljesítő volt a régiós bankpapírokhoz képest. A Richter viszont továbbra is jól tartotta magát.
A Mol 700 forinttal, 3,14 százalékkal 23 000 forintra erősödött, 7,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 103 forinttal, 2,06 százalékkal 4898 forintra csökkent, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 1,84 százalékkal 695 forintra esett, forgalma 799,1 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 255 forinttal, 0,53 százalékkal 48 200 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A Egis 226,3 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,41 százalékkal 20 795 forintra emelkedett.
