Belföld

Új budapesti főteret szeretne az LMP

A párt azt javasolja, hogy a Városháza melletti ideiglenes park és a szomszédságában álló parkoló helyén alakítsák ki Budapest új, "multifunkcionális" főterét.

Az LMP szerdán ismertette újságírók előtt saját koncepcióját és bejelentették: ötletpályázat kiírását javasolják a városvezetésnek. Somfai Ágnes közgyűlési képviselő szerint széles körű társadalmi vitára, “közösségi tervezésre” van szükség ahhoz, hogy a tervek ne kerüljenek ismét szemétkosárba. Utalt arra, hogy az elmúlt két évtizedben már több elképzelés is született a 1,5 hektáros, Károly körút menti terület hasznosításra, ám ezekből semmi nem valósult meg.

A képviselő óvott attól is, hogy – a Széll Kálmán (Moszkva) tér tervezéséhez hasonlóan – a nyilvánosságot kizárják. Közölte, az ötletpályázatot, melyhez az LMP javaslatára a fővárosi költségvetésben korábban 20 millió forintot már elkülönítettek, még az idén ki lehetne írni, és a beruházás még ebben a ciklusban el is indulhatna.

Az LMP szerint azért kellene Budapestnek főteret adni, mert jelenleg ilyen funkciójú terület nincs. A párt szerint ugyanis az Erzsébet tér a rekreációról, a Gödör a beszélgetésekről, a “laza sörözgetésekről”, a kiállításokról, a Vörösmarty tér a köztéri rendezvényekről szól, míg a Kossuth tér az ország főtere, bár jelenleg inkább képviselői parkoló.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik