Rudi Zoltán

– Kirúgott médiamunkásai óriásplakátokon hirdetik: van élet az MTV után, elég átkapcsolni az ATV-re. Itt folytatja az Ön által kipenderített Friderikusz is. Nem bánta meg a médiasztár menesztését, pláne, hogy azóta sem sikerült hozzá hasonlóan fajsúlyos műsorvezetővel pótolnia a hiányát?

– Szó sincs róla. Ha mérleget vonok, abból világos, hogy Friderikusz több kárt okozott, mint amennyi hasznot hajtott. Nemcsak az intézménynek: nyíltan szólított fel kormányzati politikusokat arra, hogy avatkozzanak be a független MTV életébe. Őt már korántsem csak a szakmaiság érdekli. E fölé helyezi sajátos PPP projektjének sikerességét, ami – egyesek szerint – pénzről, pozícióról és politikai befolyásszerzésről szól. Bár a Friderikuszt befogadó adót értékes rétegcsatornának tartom, nem hiszem, hogy az ATV meg tudná szorongatni az Estét, a Híradót, A szólás szabadságát vagy a Nap-keltét.

– Látom, kritikus kedvében van. Gyakorol-e önkritikát a tekintetben, miszerint két év alatt sem sikerült kiverekednie, hogy elinduljon a Demokrácia tévé, miközben sorra indulnak a tematikus csatornák?

Rudi Zoltán

– Tudom, hogy a tematikus csatornáké a jövő. Ezért is sajnálom, hogy nem indulhat ilyen adó az MTV berkein belül, amiért a médiatörvény és részben a politika is felelős. Mindez hosszú távon megfojtja a köztévét. Ha házon belül bármikor felmerül egy tematikus csatorna gondolata, az mindig politikai vihart kavar. Pedig, ha valamire, az MTV archívumára aztán igazán épülhetnének tematikus tartalmak, hiszen az akár egy gyerek-, akár egy nosztalgia-, akár egy sporttévé igényeit is ki tudná elégíteni.

– Ezek hiányában mik a tervei, milyen irányba viszi a köztévét?

– Folytatom a hagyományt. Nem egyszerűen műsorokat gyártunk, hanem össztársadalmilag fontos ügyeket képviselünk. Most a téli olimpiáét. Aztán jön a parlamenti, majd a helyhatósági választás, amelynek során független, szakszerű tájékoztatásra törekszünk. Később fölmelegítjük a Ki mit tud?-ot, amelynek döntője az MTV ötvenedik születésnapján lesz esedékes, majd elindítjuk a Nagy Műemlék játékot.

– Azt hittem, utóbbi elődje, a Nagy Könyv esetén már elkönyvelte a bukást, amiből nem kér még egyszer.

– Téved. Mi nem Győzikével mérjük a sikert, nálunk más a mértékegység. Sikernek tartom a könyvtárak forgalmának megötszöröződését, és azt is, hogy könyvet adtunk félmillió ember kezébe, miközben – mondják – sokan funkcionális analfabéták.

– Miből finanszírozzák az idei terveiket? Mire elég a költségvetési apanázs?

– Műsorkészítési költségvetésünk az idén 19 milliárd forint, vagyis az egyharmada annak, ami a minimális működéshez kellene. Csak műszaki beruházásokra 3 milliárdra lenne szükség. A Híradó stúdiója, ahol ülünk, még csak-csak eldöcög. Igaz, olykor adás közben füstöt okád a konnektor, máshol viszont be is ázunk. Igazi gazdasági katasztrófafilm ez, amelynek nézése közben nem tudom, melyik ujjamba harapjak. Jószágigazgató lévén, az ujjat a tulajdonosokkal közösen választjuk. A költségvetési pénzből tavaly sem kaptunk meg mindent, rejtett pénzügyi bombákra pedig az idén is számítok.

– Kisebbet robbantak viszont a feltételezhetőnél az ÉS által időzített ügynökbombák. Miként lehet ilyen ügyekből szinte érintetlenül kikerülni?

– Nem tudom, mert én sosem voltam ügynök. Azt mindenesetre látom, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország, amiben a rendszerváltástól idáig eltelt tizenöt év kollektív felelőtlensége a ludas.

– Jóllehet a besúgás még nem olimpiai versenyszám, a síszövetség egykori elnökeként mit szól ahhoz, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke helyt ad a mószerolásnak a téli olimpián? Magyarul – a játék tisztasága érdekében – doppingolási gyanúját bárki jelentheti.

– Nem támogatom. Ha a NOB meg akarja szüntetni a doppingolást, vállalja egy átlátható ellenőrzési rendszer megalkotását. És ne alkalmazzon olyan bírákat, akik esetében egyes emberek lebuktatása érdek, mások esetében viszont korántsem az.