Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint a költségtérítéses képzések fokozatos kivezetése a felsőoktatásból nem az ilyen típusú képzések megszüntetését jelenti, hanem azt, hogy a jövőben a hallgatók valós, 100 százalékos térítést fizessenek – írja az Index. a politikus a hírportálnak kifejtette, szerinte ma az egyetemek az állami infrastruktúrára támaszkodva hirdetnek nem piacképes szakokat.
Meg kell vizsgálni, hogyan oszlanak meg egy költségtérítéses képzésnél az állami források és a hallgatók által befizetett magánforrások – mondta a politikus. Hozzátette: ezek a szakok ma az állam által fenntartott infrastruktúrát, adminisztrációt használják, ezért ezt a jövőben a költségtérítés összegének meghatározásakor figyelembe kell venni.
“A cél az, hogy a jövőben a hallgató által fizetett díj a költségek 100 százalékát fedezze, és ezekhez a képzésekhez ne használjanak ingyenesen állami forrást az egyetemek, ráadásul olyan képzésekért, amelyekre a munkaerőpiacon nincsen semmi szükség.” Kósa fontosnak tartotta megjegyezni: “ha nem a közösség pénzének felhasználásáról van szó, saját pénzén ezután is mindenki azt tanulhat, amit szeretne”.
Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia elnöke az Index megkeresésére arról beszélt, hogy szerinte nem fogadható el az az érv, hogy a költségtérítéses képzéseket folytató egyetemek az állam infrastruktúráját használják bevételeik növelésére. “Ha ezeket a képzéseket megszüntetnék, kapacitásaink jelentős része kihasználatlan maradna, ami ugyancsak nem lehet az állam érdeke” – emelte ki.
A rektori konferencia elnöke szerint azt sem igaz, hogy kizárólag olyan fizetős képzéseket kínálnak, amelyekre a munkaerőpiacnak nincs szüksége. “Ha egy költségtérítéses képzésen megszerzett diplomával a hallgatók el tudnak helyezkedni, akkor arra a piacnak szüksége van, és a kiművelt emberfők számának gyarapítása is nemzeti érdek” – hívta fel a figyelmet.
Szijjártó Péter az MTI kérdésére azt mondta, a szükséges konzultációk után a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) tesz javaslatot a felsőoktatás átszervezésének konkrét módjára. A miniszterelnök szóvivőjét azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy a Széll Kálmán Tervben az szerepel, az állami intézményrendszert jelentősen terheli a költségtérítéses képzés (amelynek aránya 50 százalék körüli), s amelyről mára bebizonyosodott, hogy jelentős részben a felesleges kapacitások fenntartását szolgálja, “minőségi, munkaerő-piaci szempontból kifogásolható eredménnyel”.
AJÁNLOTT LINK: