Már a Pécsi Közlekedési Zrt. átvétele utáni első napokban gyanús ügyekre bukkantak a társaságnál – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Csizi Péter alpolgármester és Szabó Iván ügyvéd. Csizi Péter szerint olyan súlyos volt a helyzet a cégnél, hogy ha a város nem lép közbe, mostanra megszűnhetett volna a tömegközlekedés a baranyai megyeszékhelyen.
Szabó Iván ügyvéd azt mondta: ha a PK Zrt. felszámolás alá kerül, Pécsnek mint részvényesnek minden joga megszűnik. Márpedig a PK Zrt. ellen a PK Busrent összesen mintegy 1,7 milliárd forint értékben kezdeményezett felszámolást. A PK Zrt. akkori vezérigazgatója a papírok tanúsága szerint nem vitatta ezt a követelést.
20-30 busz működtetésére nem volt pénz a volt cégvezetés szerint – mondta az ügyvéd, de autókat béreltek 150-180 ezer forintért, a vezetőnek félmillióért havonta. Volt pénz kommunikációs szerződésekre is, havi 900 ezer forintért, 15 millióért buszokra fizettek előlegeket, amelyek soha nem érkeztek Pécsre.
Csizi Péter alpolgármester azt mondta, hogy a PK pénzügyi helyzete hamarosan megoldódik, mert a város átutalja nekik az első részletet. A cég egyébként félmiliárd forintot kap, több részletben. Az nem derült ki a sajtótájékoztatón, hogy a városnak az általa megrendelt szolgáltatásért mekkora összeget kellett volna már eddig átutalnia, de állítólag még 2011-ben is kapott pénzt a PK.
Mint megtudtuk: a pécsi tömegközlekedést megmentő átvilágítást ma nem fizeti senki, Szabó Iván vállalta “a pécsiekkel és a pécsi vezetéssel való jó kapcsolata” miatt. Négy pécsi ügyvéd egy fővárosi vezetésével dolgozik az átvilágításon, nevüket nem árulta el, “közgazdász barátairól” pedig kiderült: az önkormányzat és a holding két szakemberéről van szó.
A Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) kisebbségi tulajdonosa, a Mecsekbusz Kft. jogi képviselője reagált a városvezetés állításaira. Havelda Miklós szerint senki nem küldött fizetési felszólítást a PK-nak, így a vállalatot nem fenyegette a felszámolás közvetlen veszélye.