Belföld

Mégsem menekülnek az újságírók Simicskától

Magyar Nemzet (Magyar Nemzet, Hír tv, Lánchíd rádió, )
Magyar Nemzet (Magyar Nemzet, Hír tv, Lánchíd rádió, )

Bár egyes sajtóhírek szerint sorra távoznak az emberek a médiacsoportól, eddig nem sokan követték a lemondó vezérek példáját.

A valasz.hu információi szerint Simicska Lajos és D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet új főszerkesztőjének nyilatkozata a jövőt illetően konszolidálták a Magyar Nemzet és a Hír Tv csapatát, és egymás után jelezték a kollégák: azonnal biztosan nem fognak felállni.

Kedden az a hír járta be a magyar médiát, hogy özönlenek a „politikai-gazdasági-lelkiismereti menekültek a Simicska-féle médiacsoportból”. Ezzel szemben a cikk szerint a valóság az, hogy eddig  a Hír TV-s Kovács Andreán kívül senki nem követte a „bizonytalanba” a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió múlt pénteken fel-, illetve lemondott vezérkarát. Kiemelték, hogy a búcsúközlemény egyik aláírója, Szerető Szabolcs változatlan intenzitással dolgozik a Magyar Nemzetnél.

A cikk azt is számba veszi, hogy Simicskától merre vezethet az út: négy irányt vázoltak fel. Az első a megerősített közmédia, a második a TV2, a harmadik a vadonatúj, állítólag Habony Árpád bábáskodásával készülő via.hu hírportál, a negyedik lehetőségük pedig Széles Gábor médiacsoportja lenne, a Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa már a múlt héten kijelentette, hogy befogadja a “jobboldali médiásokat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik