Gazdaság

Simicska helyett Vajna nyer a lottón

lotto(210x140).jpg (lottó)
lotto(210x140).jpg (lottó)

A Szerencsejáték Zrt. már nem a Mahir Cityposternek, hanem a Filmalapnak fizet – írja a Fortunaweb.

2012 és 2013 decemberében is volt szerződés a Szerencsejáték Zrt. és a Mahir Cityposter Kft. között. Egy évre közterületi reklámokat rendelt az állami szerencsecég 117 millió forintért. A tavaly decemberi megállapodások listáján már nincs ilyen megállapodás.  

Az eredmények közlése terén is kiesett a pixisből a Simicska érdekeltségű rádió. Helyette 2015-től újból a Kossuth Rádión hallgathatóak meg a nyerőszámok. 42 millióért. Míg 2013-ban év végén a Ferencváros kapott negyedmilliárd forintot, most az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. jut 457 millióhoz. Ez a pénz független attól, hogy a törvény alapján a Hatos lottó játékadójának 80%-át is e szervezet működtetésére kell fordítani.

Az ezekhez hasonló támogatási kérelmeket ezentúl nem közvetlenül a Szerencsejáték Zrt-hez, hanem a  Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-hez kell majd benyújtani, ahol dr. Zsiga Marcell Lóránt vezetésével fogják majd azokat első körben elbírálni – emlékeztet a Fotunaweb. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik