Mackómese?

Kína a múlt héten végre megtalálta azt a „tökéletes” óriáspanda párt, amelyet még az idén júniusban Tajvannak kíván ajándékozni. A bájossága, békés természete, összeillősége – no és egy sor genetikai teszt eredményei – alapján kiválasztott pandafiúnak és pandalánynak Peking nyilvánvalóan politikai szerepet szán. A két mackónak az lenne a feladata, hogy csökkentse a bő fél évszázados feszültséget a kommunista Kína és az általa csupán renegát tartományának tekintett szigetország között. A tajvani vezetés mégsem örül a kéretlen ajándéknak. Egyebek mellett irritálja az a mód, ahogyan Peking a megkérdezése nélkül eldöntötte a pandák Tajvanra szállítását. Ebben az ultimátumszerű „gesztusban” egyértelműen ott rejlik az üzenet, hogy az anyaország semmibe veszi a sziget szuverenitását. Ráadásul Kína már évekkel ezelőtt felhagyott a pandadiplomáciával – azaz a veszélyeztetett fajnak számító mackók más országoknak ajándékozgatásával -, mostani döntése tehát közvetve annak a kifejezése, hogy a pandaházaspár Tajvanon szerinte nem külföldre kerül.

Tajvanra készülő óriáspanda pár. Ajándék vagy politikai fegyver?

ÚJ KÍNAI TAKTIKA. Ha Peking kitart a hasonló gesztusok mellett, az Tajvanon annak az ellenzéknek a malmára hajthatja a vizet, amely ma már támogatja a „két Kína” valamikori újraegyesítését. Jóllehet globális veszélyforrásból Peking és Tajpej esetleges megbékélése után is maradna elég (lásd külön), a világ feltétlenül egy jelentős feszültségforrástól szabadulna meg, ha Kína ahelyett, hogy a tajvani függetlenség kikiáltása esetére katonai erő bevetését helyezné kilátásba – ilyen fenyegetőzés amúgy már közel egy éve nem hangzott el -, inkább a tajvaniak kedvében járva próbálna meg célt érni.

Ám a nemzetközi figyelem 2006-ban nem csupán ezért fog Kínára irányulni. Sokkal inkább azért, mert az ország gazdasága minden jel szerint az idén is megállíthatatlanul dübörög tovább: a tavalyi 9 százalék fölötti növekedés után erre az évre még a legvisszafogottabb elemzők is legalább 8,5 százalékot vetítenek előre. Ha valami fenyegetheti ezt a száguldást, az nem más, mint a kínai gazdaság mind kielégíthetetlenebb energiaigénye. E tényező súlyát most különösen átérzi a világ, hiszen az új esztendő első napjaiban lezajlott orosz-ukrán gázválság mindennél élesebben rávilágított: az elkövetkező években az energia válik a geopolitika egyik meghatározó elemévé.

Amúgy Peking egy olyan bejelentéssel kezdte az új évet, amelyre mind az öt kontinensen fölkapták a fejüket a pénzügyi döntéshozók. Január 5-én váratlanul közölte, hogy valószínűleg rövidesen megkezdi rohamosan növekvő külföldi valutatartalékainak diverzifikálását, azaz csökkenti a dollár és az amerikai államkötvények arányát. Az ijedtség érthető: Kína manapság mintegy havi 15 milliárd dollár értékben növeli a szóban forgó tartalékait, amelyek volumene így a jelenlegi 800 milliárd dollárról az év végére közel 1000 milliárdra dagadhat. Tartalékának pedig Kína mindeddig legalább a 70-75 százalékát stabilan dolláreszközökben halmozta föl, amivel meghatározó szerepet játszott az amerikai folyó fizetési mérleg és államháztartás hiányának finanszírozásában. Ha Peking ezentúl az eddiginél kisebb figyelmet szentel a zöldhasúnak, azzal – az Egyesült Államok mind drámaibb méreteket öltő ikerdeficitje miatt – azonnal lejtőre küldi a dollárt.

MEGINGÓ DOLLÁR. Ezek az aggodalmak cseppet sem alaptalanok, amit híven jelez a dollár múlt heti megingása. Miközben az amerikai valuta 2005-ben éves szinten mintegy 15 százalékot erősödött mind az euróval, mind a japán jennel szemben, január elején váratlanul alábucskázott: 2,4 százalékot gyengülve 1,214 dollár/euró szintre süllyedt az európai közös pénzhez képest, ennél is nagyobb mértékben, 2,8 százalékkal adta alább a jennel szemben, sőt, 3,3 százalékkal „halványult a fénye” a svájci frankkal összevetve. Az elemzők többsége persze eleve azt várja, hogy a zöldhasú az idén visszatér arra a 2002-ben elindult hosszú távú gyengülési pályára, amelyen a múlt évi erősödés csupán átmeneti kitérőként értékelhető. Annál is inkább, mert annak fő hajtóerejét az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelései adták (2004 júniusa óta 13 lépésben a történelmi mélypontot jelentő 1,00 százalékról 2005 decemberében 4,25 százalékra kúszott föl a kamatszint), márpedig azok sorozata a legutóbbi emelést kísérő nyilatkozat szerint a végső fázisához érkezett. A Fed ugyanis úgy véli, hogy a kamatszint ma semleges, azaz nem ad extra ösztönzést a növekedésnek, de nem is fékezi azt.

Ám, ha a dollár netán egy komolyabb mélyrepülésbe kezd, az nyilván újabb kamatemelés-sorozatra kényszerítené a Fedet. Annak ellenére, hogy az amerikai folyó fizetési mérleg rekordokat döntögető – az év végére a GDP közel 7 százalékára rúgó – hiánya már így is súlyos kolonc a gazdaság nyakán, annak igazán nincs szüksége további fékekre. Az elmúlt két és fél esztendő 4,1 százalékos amerikai GDP-bővüléséhez képest az idei első félévre prognosztizált 3,5 százalékos, illetve a második hat hónapra várt 3,1 százalékos tempó már így is szinte „kiábrándító”.

Persze minden attól függ, honnan nézzük. Miközben a maginfláció alig 2 százalék, a termelékenység dinamikusan növekszik, a munkanélküliség pedig 2003 nyara óta 6,3 százalékról 5 százalékra süllyedt. A The Wall Street Journal által 56 közgazdász megkérdezésével készített felmérés szerint mindezek után alig 15 százalék az esélye, hogy Amerikát belátható időn belül recesszió sújtaná. Ellenkezőleg, a szakértői konszenzus legalább még négy évnyi expanziót vetít előre.

BEINDULÓ EURÓPA. Európából 2006-ban várhatólag végre szintén nagyobb sebességfokozatba kapcsol, mint az óesztendőben. Az euróövezet gazdaságának 1,4 százalékos tavalyi bővülése után az elemzői konszenzus erre az évre 1,9 százalékos GDP-javulást vár, hála mindenekelőtt a német gazdaság fokozatos magára találásának. A jövő év viszont már újabb enyhe megtorpanást – 1,7 százalékos növekedést – tartogathat Európa számára. Az ok pedig ismét csak Németország, ahol Angela Merkel múlt év végén hivatalba lépett kormánya az államháztartási hiány leszorítása érdekében 2007. január elsejétől 19 százalékra emeli a forgalmi adó eddigi 16 százalékos meghatározó kulcsát. Miközben az áfaemelés miatt a 2007-ről erre az évre előrehozott vásárlások – és persze a 2006-os németországi futball-világbajnokság várható idegenforgalmi bevételei – jócskán rásegíthetnek a gazdaság gyógyulására, a fogyasztáskurtító lépés jövőre ismét legyengítheti a még csak lábadozó beteget.

Az Európai Unió azonban immár a kontinens keleti felére is figyel: részint a májusban csatlakozása második évfordulóját ünneplő tíz új tagra, részint az unióba még ezután belépni szándékozókra. Előbbiek közül alighanem Lengyelországot övezi majd a legnagyobb érdeklődés. A kontinens egésze arra vár, hogy milyen lépéseket tesz a tavaly ősszel megválasztott konzervatív kormányzat, amely amint hivatalba lépett, egyebek mellett az állam szerepének erőteljes növelését, sőt, számos privatizált vállalat újraállamosítását helyezte kilátásba. Varsóval szemben tehát alighanem az óvatosság lesz a jelszó 2006-ban. Nem úgy a régió „mintaországával”, Szlovákiával szemben, amely a tavalyi 3,4 százalék után a 2006. évi költségvetésébe már csupán 2,9 százalékos államháztartási hiányt tervezett be. Azaz, ha Pozsony az idén – választási év ellenére – tartani tudja magát a céljához, már most teljesíti az eurócsatlakozás deficitkritériumát.

Ami a tagjelölteket illeti, most Bulgária és Románia számára a legnagyobb a tét: ha minden jól megy, 2007 januárjában léphetik át az unió küszöbét. Csakhogy a csatlakozási szerződés végére Brüsszel odabiggyesztett egy védzáradékot, amelynek értelmében belépésük egy évvel elhalasztható, ha a Huszonötök ez év áprilisában vagy májusában úgy ítélik meg, hogy a két ország nem kellőképpen felkészült még. Másrészt azonban miért ne lehetne igaza José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, aki a brit The Economist kiadványa, a The World in 2006 hasábjain a következőket jósolja: „Az új tagállamok egyre fontosabb szerephez jutnak, 2006 az ő évük lesz. Mára már világos, hogy mi az, amit az EU-ba hoznak, új ötletekben, energiákban, tapasztalatban és gazdasági növekedésben. Mindez 2006-ban még nyilvánvalóbbá válik, különösen a többi tagállam számára, amelyek mindinkább felismerik az új tagok által kínált kereskedelmi és befektetési lehetőségeket.”