Belföld

Martonyi erősítené a párbeszédet az ellenzékkel

A külügyminiszter a Le Monde-nak arról beszélt, hogy a nemzetközi kritikák megerősítik a hazai szélsőjobboldalt, a választási törvénnyel pedig minden rendben van.

Az új magyar alkotmány „nem tetszett mindenkinek”, pedig nem változtatta meg az intézményi berendezkedést. “Magyarország parlamentáris demokrácia marad” – hangsúlyozta a Le Monde című , tekintélyes francia liberális napilapnak adott interjúban a külügyminszter.

Elismerte, hogy az alaptörvény aggodalmakat keltett, s ezért a kormány jelenleg “magyarázó kampányt folytat”. “Olyan sok torzítás történt a tényeket illetően”, hogy a külügyminiszter nincs meglepődve azon, hogy “az ezekből a tényekből levont következtetések tévesek”. “Ha vannak problémák, azokat meg kell nevezni, meg kell vizsgálni és orvosolni kell őket” – fogalmazott a külügyminiszter, utalva arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök többször jelezte januárban, hogy Magyarország kész megoldást találni a három kötelezettségszegési eljárásban megfogalmazott majdnem minden pontra.

Ártanak a kritikák

Martonyi szerint a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmak elsődleges oka a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados parlamenti többsége. Ez aggasztja szerinte az ellenzéket, amely megosztott. Ő ugyanakkor azt az aggályt osztja, hogy a Magyarországgal szembeni nemzetközi kritikák megerősítik a szélsőjobboldalt, s ez “az egész ország számára rossz dolog”. Emlékeztetett arra, hogy soha nem állított olyat, hogy a kormány nem követett el hibákat, ezért is fogadta el a médiatörvény kapcsán egy évvel ezelőtt megfogalmazott kifogásokat. A “kormányhoz közel álló” alkotmánybírók kinevezése kapcsán viszont Martonyi óva intett “az elsietett értelmezéstől”, s arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen ezek a bírók a közelmúltban nem hagytak jóvá parlament által elfogadott törvényeket.

“Súlyos problémák”

A kormány célja a külügyminiszter szerint a megújulás. Az utóbbi 22 év változásaiban voltak olyan pozitív fejlemények, mint az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz való csatlakozás, ugyanakkor az elmúlt nyolc évben “súlyos problémák” halmozódtak fel. A Fidesz közben a külügyminiszter szerint egy olyan centrumpárttá vált, amelyet jobb- és baloldalról egyaránt támadnak. “Úgy vélem, hogy mostantól meg kell erősítenünk a párbeszédet és az együttműködést az ellenzékkel” – hangsúlyozta. Ez szerinte a 22 éves hagyomány alapján a parlamenti bizottságokban való képviseletben vagy az uniós ügyekben való irányvonalban nyilvánulhat meg.

Egy fordulóval kevesebb

A választási törvény Martonyi szerint nem jelent problémát, hiszen megőrizte az előző rendszert, amely felerészt az arányos pártlistákra, másik felerészben pedig az egyéni választókerületben szerzett többségen alapul. A legfőbb változást szerinte az jelenti, hogy ezentúl csak egy forduló és kevesebb képviselő lesz. Utóbbiak száma a jelenlegi 386-ról 200-ra csökken, s “ebben a pontban mindenki egyetértett”. A külügyminiszter szerint a következő választások “szabadok és igazságosak” lesznek.

Semmi rendkívüli

Martonyi úgy vélte, hogy az elmúlt 22 évben a különböző intézmények élén mindig is voltak olyan posztok, amelyek mandátuma hosszabb volt egy parlamenti ciklusnál. Nem azért nevez ki az Orbán-kormány embereket egyes fontos intézmények élére, mert az érintett személyek az ő emberei – mondta a külügyminiszter, aki szerint az a fontos, hogy az intézmények függetlenségét mindenki tartsa tiszteletben. Példaként említette a jegybak esetét. Miután az Európai Bizottság januárban módosításokat javasolt, a miniszterelnök éppen azért fogadta el a változtatások elvét, mert “nem szabad, hogy kétség merüljön fel ennek az intézménynek a függetlenségét illetően” – mondta a külügyminiszter.

A Le Monde interjút készített Orbán Viktor kormányfővel is. Ennek az MTI által szemlézett tartalmi összefoglalóját itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik