– Magyarország piacvezető biztosítója, az Allianz Hungária alig egy hónapja jelentette be, hogy bankot alapít; nem sokkal később Önök jelzálogbank alapításáról számoltak be. Felvették a kesztyűt, vagy véletlen az egybeesés?
– Nincs összefüggés a két bejelentés között. Az Allianz lépése ugyan sokakat meglepett, engem azonban egyáltalán nem. Az Allianztól nem idegen a bankolás, lévén a csoport rendelkezik egy nagy kereskedelmi bankkal, a Dresdnerrel. Ennek azonban semmi köze a mi jelzáloghitelezési terveinkhez.
– Akkor miért éppen most határozták el magukat?
A mi forrásköltségünk bárkiénél alacsonyabb lehet a magyar piacon.
– Valójában már több évvel ezelőtt meghirdettük, hogy stratégiánk részévé szeretnénk tenni a jelzáloghitelezést. Mi voltunk – a magyar államtól eltekintve – a legnagyobb tulajdonosa Földhitel- és Jelzálogbanknak (FHB), s terveztük, hogy jelentős részesedést vásárolunk a bankban, ha a privatizáció elindul. Mivel az FHB magánosítása késik, tavaly nyáron döntési kényszerbe kerültünk: ha az állam nem akarja eladni a bankot, magunk alapítunk céget.
– Az Aegon jó, s talán a versenytársakénál szorosabb kapcsolatot alakított ki az FHB mellett a HVB Jelzálogbankkal, az ELLA Bankkal és különösen a Raiffeisen Bankkal. Nem volt elég jó az együttműködés?
– De, nagyon jól működött, közös termékeket fejlesztettünk ki, pénzügyi tanácsadóink évi több ezer ügyfelet szereztek a partner bankoknak. Inkább azt mondanám, hogy kevés volt, nem tudtuk belevinni azt a dinamikát, lendületet, amit szerettünk volna, s amit reményeink szerint majd a saját jelzálogcégünkkel elérünk.
– Miért nem kereskedelmi bank nyitásáról döntöttek?
– Egyrészt anyacégünk kultúrájában nem szerepel ilyen tevékenység, jelzálogbankot azonban több országban is működtet. Emellett az itteni sokszereplős bankpiacon igen erős az árverseny, s kérdéses, hogy a ma még magas marzsok meddig tarthatók. S ha már nem lesznek azok, akkor jövedelmezőségi problémák adódnak. Amibe mi belekezdünk, azt profi módon szeretnénk tenni, s célunk az első három közé kerülés a piacon.
– Mitől lesznek jobbak, mint a versenytársak? Nincs se hálózatuk, se kereskedelmi bank a hátuk mögött.
– A jelzáloghitelezés két dolgon dől el: az áron, valamint a szolgáltatás színvonalán. Kihelyezéseinket anyacégünk, a legjobb hitelminősítéssel rendelkező Aegon-csoport refinanszírozza, amely pedig, éppen kiváló minősítése okán, olcsóbban tud forráshoz jutni, mint maga a magyar állam. Így a mi forrásköltségünk bárkiénél alacsonyabb lehet a magyar piacon. Ez ugyan 10-20 bázispontban mérhető, de mivel a jelzáloghitelek többnyire hosszú távúak, 15-20 évre szólnak, az olcsóbb forrásszerzés ezer forintokban mérhető előnyöket biztosíthat ügyfeleinknek. Másfelől, mivel az elmúlt négy-öt évben a hajdani állami tulajdonú biztosítóból az egyik legnyereségesebb biztosítót tudtuk létrehozni, bízom benne, hogy a csoport új tagja is a leghatékonyabbak egyike lesz. Ettől viszont olcsóbbak tudunk majd lenni a versenytársaknál. Mint piacvezető lakásbiztosító és az egyik legnagyobb életbiztosító, maximálisan ki tudjuk használni a szinergiákat, és csomagban tudjuk adni a termékeinket, ami pedig mindig olcsóbb, mintha az ügyfelek egyenként vásárolnák meg azokat.
– Ráhúzható a jelzáloghitelezési tevékenység a meglévő infrastruktúrára, vagy költeni kell annak bővítésére?
– Szükség van persze jelentős bővítésre, például új számlavezetési rendszer bevezetésére, de ennek költsége tizede annak, mintha a nulláról kellene kezdenünk.
– Megvannak már az új cég vezetői? Kívülről kerestek menedzsereket, vagy házon belül oldják meg?
– A vezetők a biztosító munkatársai közül kerülnek ki, az Aegonnál ez egyébként a vállalati stratégia része. Induláskor alig 30 fős csapattal számolunk, mivel amit meg tudunk oldani kiszervezéssel a csoport tagjaihoz, azt ki is szervezzük.
– A jelzálogcég működéséhez országos hálózatot terveznek kialakítani. Emlékezetes, az egykori Állami Biztosítónak egészen 1994-ig minden nagyobb városban volt fiókja. Nem sajnálja ma, hogy annak idején eladták ezeket az egységeket?
– Egyik álmatlan éjszakámon gondolkodtam rajta, mit tettem volna, ha már akkor, 1993-94-ben lehetőség nyílik a jelzáloghitelezésre. Végül arra jutottam, hogy bár igen jó helyen, városközpontokban voltak a fiókjaink, a döntés helyes volt. A 300-400 négyzetméteres egységeket nem tudnánk olyan hatékonyan működtetni, hogy az megfeleljen a mai elvárásainknak, nincs is szükség ilyen nagy alapterületekre. Úgyhogy a válaszom: bár a szívem bánja, az eszemmel tudom, hogy jól döntöttünk.
– A jelzáloghitelező cég egyelőre pénzügyi vállalkozásként indul. Mikor lesz belőle tényleges jelzálogbank?
– Akár egy-két éven belül bankká alakíthatjuk, de csak akkor tesszük meg, ha abból ténylegesen előnyünk származik, például ha szükség lesz arra, hogy számlát is vezessünk, vagy jelzáloglevelet tudjunk kibocsátani. Engem egyénként személy szerint sosem érdekeltek a rangok, ha pénzügyi vállalkozásként is meg tudjuk valósítani céljainkat, hát megmaradunk annak.
– Készülnek-e még vállalatalapításokra, vagy most már teljes a cégcsoport?
– Ami az én fejemben úgy tíz évvel ezelőtt körvonalazódott, az az erős piaci pozíció megszerzése a lakás- és az életbiztosítási, valamint a nyugdíjpénztári piacon, illetve a legnagyobbak közé kerülés a vagyonkezelés területén. Ez mára megvalósult. Az utolsó hiányzó láncszem a jelzáloghitelezés volt, így a cégalapítással teljessé válik a csoport.
– Ennek fényében elgondolkodtató, hogy mi motiválja még itthon. Főleg, hogy 2002 óta az Ön szakmai irányításával épült ki az Aegon szlovákiai, lengyelországi és legutóbb csehországi cége, s a magyarországi biztosító irányítása mellett a régióvezetői feladatot is ellátja. Meddig tartható mindez egy kézben?
– Az igaz, hogy időnként már a napi 12 óra és a hét 6 napja sem elég arra, hogy mindent elvégezzek, ami a feladatom. Korábban is úgy gondoltam, hogy négy ország cégeinek vezetése lesz az a határ, amennyit még el tudok látni.
– Akárhogy is számolom, további terjeszkedéssel ez már legalább ötre nő, miközben ismertek Romániával kapcsolatos terveik. Ez azt jelenti, hogy lemond a magyarországi társaság vezetéséről, és „csak” régióvezető lesz?
– Ha valóban megjelenünk egy újabb országban, akkor ez nem lesz megkerülhető. Mindenesetre fájdalmas döntés lesz, hiszen az Aegon Magyarországot elsőszülött gyerekemnek tekintem, így a válás biztosan nehezemre esik majd.
– A romániai terjeszkedést 2007-2008-ra lőtték be. Ezek szerint addig marad?
– Az idén még biztosan maradok.