Május elsején volt pontosan 300 éve, hogy a skótok és az angolok aláírták a két nép uniós szerződését, és a két ország egyesült VI. Jakab skót, egyben I. Jakab angol király vezetése alatt. Az évfordulós ünnepségek azonban ezúttal elmaradtak. Ehelyett a Skót Munkáspárt (Scottish Labour Party) azzal riogatott, hogy ha Skócia elszakad – amire vonatkozóan Alex Salmond, a Skót Nemzeti Párt (Scottish National Party – SNP) vezére már jó előre népszavazást helyezett kilátásba -, az gazdasági katasztrófát, égbeszökő adókat és a jóléti rendszer összeomlását okozná.
Alex Salmond. Lehiggasztotta a gyõzelem. Fotó: Reuters
KÉNYSZEREK. Nos, két nappal később, a csütörtöki skóciai parlamenti választásokon, az SNP 47 képviselői hellyel a Holyrood, azaz a skót parlament legnagyobb politikai pártjává vált, ám mindössze egy mandátummal szerzett többet, mint az országot fél évszázada kormányzó Labour. Ez azt jelenti, hogy mindketten jócskán elmaradnak a törvényhozási többséghez szükséges 65 mandátumtól. Koalíciós kényszer alakult tehát ki, a nagykoalíciót azonban mindkét fél kizárta.
Azaz hiába győzött a Nemzeti Párt, mégsem eszik olyan forrón a kását. Az SNP győzelme ugyanis a felmérések szerint nem a skótok függetlenség utáni elkeseredett vágyának eredménye, a szavazópolgárok mindössze a Tony Blair vezette londoni munkáspárti kormánnyal szembeni elégedetlenségüket akarták kifejezni. (Blair a várakozások szerint május 10-én, lapunk megjelenésének napján jelenti be, mikor távozik a brit kormány, illetve a Labour éléről.) Az iraki háborúban való brit részvétel, a Skóciában állomásoztatott Trident atomtengeralattjárók újakra cserélésének terve, a személyi igazolvány bevezetése, valamint az emberi jogokat korlátozó szigorú terrorizmusellenes törvények a Skót Munkáspárt szavazóinak jelentős részét ugyanúgy felháborították, mint a Labour támogatóit szerte Nagy-Britanniában. Az SNP-re átszavazók zömének azonban esze ágában sincs kilépni az Egyesült Királyságból, ezért is próbálta Alex Salmond az utóbbi hetekben háttérbe szorítani ezt a kérdést.
A piacokat és az üzleti élet szereplőit nem aggasztja a skót elszakadás lehetősége. Ők ugyanis tudják, hogy valójában a pénz beszél. Márpedig a skót praktikus népség – ezt mutatja a három évszázada Angliával kötött uniós szerződés is, hiszen azzal éppen hogy stabilitást és kiszámíthatóbb gazdasági környezetet teremtettek az ország fejlődéséhez. S az elszakadás ma is kiszámíthatatlan gazdasági következményekkel járna. Éppen ezért a skótoknak alig egyharmada akar radikális változást, a többiek legföljebb egy kicsit több hatáskört adnának – például az adózás terén – az 1999-ben létrejött skót parlamentnek.
VI. Jakab. Egy király két trónon.
ÍR MINTA? Az SNP szerint viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. A skótok minden bajának az az oka – hangoztatja Alex Salmond -, hogy a skót kormány nem folytathat önálló gazdaságpolitikát, így nem képes kiaknázni az ország lehetőségeit. Mint állítja, az elmúlt tíz évben a központi brit kormányzat hibás politikája miatt Skóciában összességében 30 százalékkal volt kisebb a növekedés, mint Nagy-Britannia egészében, alacsonyabbak a keresetek, és évente 25 ezer fiatal vándorol ki, hogy munkát találjon. Salmond a kampányban is azzal érvelt, hogy Skócia akár meg is ismételhetné az ír csodát. Erre az elmúlt években megduplázódott északi-tengeri kőolajbevételek (a brit olajmezők 90 százaléka skót felségvizeken található), az alacsonyabb adók (így például a 20 százalékra csökkenteni kívánt vállalati nyereségadó), a kisvállalkozások lehetőségeinek kiszélesítése, a kutatás-fejlesztés és az innováció eredményeinek hazai kiaknázása teremthetne lehetőséget. Sőt, norvég mintára még egy olajalapot is létrehoznának, amelyet tíz év alatt feltöltenének, felkészülve azokra az időkre, amikor elfogynak a készletek.
Csakhogy gazdasági elemzők szerint, még ha valóban Skóciának jutnának is a jelenlegi brit olajbevételek, akkor sem biztos, hogy mindez elég lenne a tetemes büdzséhiány megszüntetésére. A GDP 51 százalékára rúgó költségvetési kiadásokkal szemben ugyanis mindössze 39 százaléknyi adóbevétel áll. „A hiányzó összeget a többi brit adófizető állja” – mutat rá Jim Rollo, a University of Sussex égisze alatt működő Sussex European Institute vezetője. A skót GDP-arányos deficit a brit költségvetési támogatás nélkül akkor is legalább 5 százalékos lenne, ha az országot gazdagítanák a várt – igaz, a világpiaci árak alakulásának megfelelően igencsak bizonytalan – olajbevételek, márpedig ez messze meghaladja a 3 százalékos, az eurózóna alapját képező maastrichti deficitkövetelményt. Ráadásul az olajmezők kifogyóban is vannak. „A termelés az 1999-es 3,5 millió barrelről mára a felére csökkent” – hívja fel a figyelmet Drew Scott, a University of Edinburgh közgazdász professzora.
Újabb kérdés persze, mi történik, ha Skócia nem lesz automatikusan az Európai Unió tagja (a brüsszeli álláspontot lásd külön). Ez azt jelentené, hogy átmenetileg Skócia nem férne hozzá szabadon sem az uniós, sem az ahhoz tartozó brit piachoz. Mindez, valamint a politikai bizonytalanság a külföldi tőkebefektetőket is elriaszthatná. Ez ügyben persze Nagy-Britanniának is van vesztenivalója. Bár a 70 milliós népességből a skótok mindössze 5 milliónyian vannak, az ország veszítene szavazati súlyából az Európai Tanácsban, és kevesebb európai parlamenti képviselői hely jutna neki. Még fontosabb azonban, hogy a brit gazdaság Skócia nélkül kisebbé válna a franciánál.
Az EU a skót szoknya alá nézne
Skóciának, amennyiben a függetlenség útját választaná, tagságért kellene folyamodnia az Európai Unióhoz – hangsúlyozzák az Európai Bizottságnál. Más kérdés, hogy az EU gyakorlatában még sosem fordult elő, hogy egy tagállamból való kiválással létrejött új ország kérte volna felvételét a közösségbe, éppen ezért külön szabályok sem léteznek az ilyen esetekre. Az azonban biztosra vehető, hogy egy ilyen új államalakulatnak sem járna automatikusan az uniós tagság, azaz adott esetben a skótoknak is csatlakozási kérelmet kellene benyújtaniuk Brüsszelben. A jelenleg érvényes szabályok szerint az Európai Bizottság hivatalos véleményt alkot a jelentkező ország pályázatáról, amelyben a csatlakozási tárgyalások megkezdésére – illetve meg nem kezdésére – tesz javaslatot a tagállamoknak. A tárgyalásokra a bizottság minden egyes országra érvényes stratégiát dolgoz ki. Skócia és más, az unión belülről érkezők esetében azonban valószínűsíthető, hogy a felvételi procedúra vélhetően csak néhány hónapig tartana, és a szokásosnál sokkal kevesebb kérdéskört ölelne fel. Nyilván érintenék például az intézményi kérdéseket, a szavazati jogot és az intézményi helyek elosztását, miközben az emberi jogok érvényesülése és a demokrácia fejlettsége nem volna vita tárgya.
Skócián kívül potenciális jövőbeli elszakadóként és uniós tagjelöltként tartják még számon a spanyolországi Katalóniát, Baszkföldet, továbbá időnként Belgium északi tartományát, Flandriát is. Az elszakadásban korábban némi visszatartó erőt jelentett, hogy az újonnan létrejövő kis államoknak csak minimális beleszólásuk lenne az EU ügyeibe. Amióta azonban majd egy tucat kis ország csatlakozott a közösséghez, ez az érv sem állja már meg a helyét.
GYÉVAI ZOLTÁN, BRÜSSZEL
