Elszívta a forrásokat az állam túlköltekezése az elmúlt években, így a feldolgozóipari termelés exportja által vezérelt gazdaság nem volt képes kellően meglovagolni az európai konjunktúrát. A szinte menetrendszerűen érkező makrogazdasági kiigazítások során az állam visszafogta beruházásait, tetemes jövedelmet vont el adóemelések révén a lakosságtól. Ez visszavetette a fogyasztást, s ezen keresztül a GDP növekedési ütemét is 1 százalékos mélypontra taszította le.
MITŐL INDUL BE? A kiigazító intézkedések hatásának lecsengésével a legnagyobb kérdés, mi indítja be jövőre és 2009-ben a növekedést. A lapunknak nyilatkozó elemzők szerint az idei alacsony bázis hatásán túl nem sok minden. A gazdaságra ható külső tényezők közül a legfontosabb az eurózóna konjunktúrája. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a különböző hangulatindexekből és felmérésekből az látszik, hogy az európai konjunktúra a zenitjére ért, ami jövőre korlátozhatja a magyar export lehetőségeit. Az eurózóna növekedési kilátásait alapvetően meghatározza az Egyesült Államok kereslete. Ez annak ellenére érvényes, hogy az európai export az utóbbi években felerősödött az ázsiai és az olajexportáló országok felé. A dollár gyengülése az euróval szemben eddig még nem vágta haza az európai exportőröket, de a zöldhasú további mélyrepülése már érzékeny veszteségeket okozhat, hiszen egyre drágul az öreg kontinensről származó import.
A 90 dollár körüli olaj a csúsztatott árképzés miatt a jövő év közepén épülhet be az árakba, s a GDP-esélyekre a dollár kurzusa is hatással lesz.
Az elmúlt évek erős kereslete, s az euró viszonylagos gyengesége, jó formába hozta az eurózónát. Az európai vállalatok exportáltak, s persze végrehajtották az ehhez szükséges beruházásokat. Ennek a trendnek a korrekciója ugyan már erőteljesen beindult, de az idén még 700 ezer új munkahely keletkezett – részben annak köszönhetően is, hogy a vállalatok már Ázsiába helyezték át piacaikat. A munkanélküliségi ráta az 1990-es évek eleje óta a legalacsonyabb szinten áll Európában. Elek Péter, a Dialóg Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szerint ugyanakkor a további növekedés szempontjából kedvezőtlen körülmény, hogy éppen egy historikusan magas kapacitáskihasználtság mellett, egy új beruházási ciklus elején hatalmasodott el a gazdaságban az általános bizalmatlanság.
A munkahelyek számának gyarapodását nem kísérte hasonló ütemben a bérek növekedése, különböző becslések szerint az csak nagyjából két év késéssel következhet be. Ez segített viszonylag alacsonyan tartani az inflációt, túl sok problémája nem is volt az Európai Központi Banknak (ECB). Most azonban gondot okozhat, hogy a dráguló olaj és a dráguló élelmiszerek nyomán megugró infláció béremelési nyomást idéz elő a gazdaságban, főleg a közszolgálati szektorban. Ha ezt a versenyszektor bérei is követik, az még egy lapáttal rátehet az inflációs nyomásra. Nem véletlenül sürgette Jean-Claude Trichet, az ECB elnöke egy kamatdöntést követően, hogy az EU tegyen meg mindent a belső piaci verseny erősítése érdekében, így lehetne ugyanis leginkább fékezni a béremelési törekvéseket.
A Morgan Stanley befektetési bank elemzése ugyanakkor rámutat: az ECB kamatemelési sorozata nagyjából semleges szintre hozta fel a kamatokat. Vagyis az eurózóna jelenlegi, 4 százalékos kamatszintje körülbelül megfelel a hosszabb távon is fenntarthatónak tartott GDP-tempónak. A zóna belső keresletét – főleg a lakossági fogyasztást – az utóbbi években nem fűtötte annyira a hitelfelvétel, mint ahogy az Amerikában vagy Nagy-Britanniában történt. A magánszektor eladósodottsága így az utóbbiakhoz képest lényegesen alacsonyabb.
Az európai fogyasztó jó formában van, a megtakarítási hajlandóság történelmi csúcson áll. A probléma éppen az – főleg Németországban -, hogy a lakosság költekezési hajlandósága nem nagyon akar feltámadni. Márpedig ez kompenzálhatná a kieső amerikai keresletet, s ez lehetne az EU „tartaléka” arra az esetre, ha az amerikai lassulás erőteljesebb lesz a vártnál, s esetleg beüt a két egymást követő negyedévben is mérséklődő GDP, vagyis a recesszió. Suppan Gergely szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az lehet, hogy az eurózóna növekedése a fenntarthatónak gondolt 2 százalék felé közelít majd. Azaz, mérséklődhet a GDP-ütem, ami érzékenyen érintené a magyar export felvevőpiacait is. Az OTP Bank előrejelzése szerint kivitelünk növekedése az idén 16 százalék körül lehet, ám jövőre ez 10-12 százalékra mérséklődik. Elképzelhető azonban egy olyan szcenárió is, amely szerint az európai növekedést még „megmentheti”, hogy a hitelfeltételek szigorodása, a hitelpiaci válság éppen akkor érte a vállalatokat, amikor nyereségességük a hosszú távú átlag felett volt, így nagyobb mértékű profitcsökkenés nélkül átvészelhetik a drágább hitelek által okozott költségnövekedést.
Igen ám, de itt jön a képbe a hitelválság. A már magát viszonylag jó anyagi helyzetben érző német – vagy más európai – fogyasztó elkezdene ugyan vásárolni, természetesen hitelre, ám hirtelen szembesülni kénytelen a hitelpiaci zűrzavarral. A lakossági fogyasztás tehát nem, vagy csak csekély mértékben emelkedik majd. Az OTP Bank elemzése szerint ennek hátterében egyrészt az áll, hogy a jelzáloghitelek kamata részben növeli a lakosság havi kamatkiadásait. Van azonban lélektani eleme is a fejleményeknek: óvatosságra, megtakarításra sarkallja a fogyasztót. Másrészt a szigorodó hitelfeltételek, valamint a kisebb jövedelem miatt ténylegesen is nehezebb lesz kölcsönhöz jutni.
TOVAGYŰRŰZŐ VÁLSÁG. A hitelválság kialakulása idején egy darabig úgy tűnt, az csak az Egyesült Államokat érinti komolyabban, Európa megúszhatja ép bőrrel az ügyet. Kiderült: ez tévedés. Móró Tamás, a ConCorde közgazdásza szerint ingatlanbuborékok Európára is jellemzőek, így Spanyolország, Írország, Nagy-Britannia, de Oroszország és Románia is szembesülhet hasonló problémákkal. Tovább ronthatja a helyzetet, ha a bedőlő hitelfelvevőket az állam próbálja meg valamiképpen megmenteni.
A válság következtében a Bear Stearns amerikai befektetési bank két alapja nullára futott, elvesztve vagyonát; az európai bankok közül a BNP Paribas-nak már három alapja dőlt be. Becslések szerint 66 milliárd dollárra tehető a pénzintézetek által bejelentett veszteség (a UBS befektetési bank egymagában 10 milliárd dollárt írt le), s további 300 milliárd körülire a teljes hitelválság jelenlegi költsége.
Ez önmagában még nem lenne falrengető esemény, elvégre bukott már többet is a bankszektor a világtörténelemben. Miró József, az Erste Bank vezető elemzője inkább azért aggódik, mert a pénzügyi válság immár a reálszférát is elérte. Így például a Cisco éppen a pénzügyi szféra csökkenő beruházásaira hivatkozva mérsékelte a várható profitjára vonatkozó előrejelzését. A társaság egyike az IT-szektor zászlóshajóinak, így gazdálkodási helyzete iránymutató lehet az ágazat egészére is.
A pénzügyi szféra nagyon óvatossá vált a vállalatok hitelezésében, ami megszüntette a korábbi évekre jellemző likviditásbőséget: a bankárok úgy adják a hitelt, mintha a fogukat húznák. A korábbi években az alacsony amerikai kamatszint következtében fürdött a pénzben a világpiac, ám a források hirtelen kiszáradtak, s a bankok ettől megrettenve megszigorították, visszafogták hitelezésüket, súlyos likviditáshiányt idézve elő. Ezért volt arra szükség, hogy Fed és az ECB a válság kirobbanását követően dollármilliárdokat pumpáljon a piacra. Ám ez nem bizonyult elegendőnek, így a legnagyobb jegybankok december 12-én megállapodtak arról, hogy szükség esetén újabb tőkeinjekciókkal próbálják megolajozni a fogaskerekeket.
Az amerikai ingatlanpiac válsága nyomán világossá vált: az alacsony kamatszint miatt a „rossz adósoknak” is ész nélkül hiteleztek. Az olcsó hitelekből gazdálkodó befektetők hajlamosak voltak a könnyelműségre, s nem mérték fel eléggé a kockázatokat. A bedőlő ingatlanhitelek által okozott riadalom azonban arra kényszerítette a befektetőket, hogy átgondolják kockázatvállalási stratégiájukat. Ebbe a szórásba beleestek a feltörekvő piacok, s Magyarország is. A rossz hazai makrogazdasági helyzet – magas államháztartási hiány és államadósság, valamint infláció – és a kockázatvállalási hajlandóság eredőjeként a forint kockázati prémiuma megugrott.
A pénzvilág magasabb felárat várt el a magyar befektetésektől, mint korábban; részben ennek tudható be, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem tudott a várt mértékben kamatot csökkenteni. Így a költségvetés kamatkiadásai sem mérséklődtek a tervezett mértékben, s ez kiszorító hatással lehet jövőre a gazdaságra. Az államháztartás hiánya csökken, ám a külső hatások nem engedik a forint kockázati prémiumának mérséklődését, így nem nyílik tér a gazdaságnak, amely nem jut viszonylag olcsó, friss forráshoz, s ez nem kedvez a növekedésnek. Márpedig ha nem tud begyorsulni a GDP, s befullad 3 százalék körül, ráadásul a kockázati prémium megugrása miatt marad a viszonylag magas kamatszint, akkor megáll az államadósság csökkenése is. Növekedni ugyan nem fog, de nem tudjuk kinőni a hiányt. Ez veszélybe sodorhatja az eurózónához való csatlakozást, ráadásul tovább ronthatja hazánk befektetői megítélését.
A hitelválság kellemetlen következményei közé tartozik az is, hogy a bankok szigorítják a hitelezés feltételeit. Ez visszafogja mind a lakossági kölcsönfelvételt, mind pedig a vállalati beruházásokat. E két tényező így még kevésbé járul majd hozzá a gazdasági növekedéshez jövőre.
GÁZ LESZ. Elemzők szerint jövőre nem kell tartani a dollár további, lavinaszerű zuhanásától az euróval szemben, ám viszonylag „zökkenőmentesen” folytatódhat a zöldhasú gyengülése. Magyar szempontból ez az energiaárak alakulása miatt fontos. A dollár esése kompenzálja valamelyest a drága olajat, amelyhez a földgáz és számos más alapanyag ára is kötődik. A gáz itthoni árképzése – amely 9 hónapos mozgóátlagon alapuló csúszással követi a világpiaci tarifákat – ugyanakkor nagyon rosszul jöhet inflációs szempontból. Elemzők szinte biztosra veszik, hogy jövő januárban és áprilisban lesz gázáremelés. A 90 dolláros olajár pedig a csúsztatott árképzés miatt valamikor az év közepén épülhet be az árakba. Ha ez így lesz, akkor a jegybank keresztet vethet a 2009-es 3 százalékos inflációs célra. Ez szigorúbb, s így a gazdasági növekedést kevésbé serkentő monetáris politikát feltételez. A gáz ráadásul azért is kényes kérdés, mert egy átlagos magyar háztartás rezsiköltségein belül jókora a súlya. Márpedig ha emelkednek a rezsiköltségek, akkor a fogyasztási kedv is lanyhul.
Noha a kormány jövőre már a lakossági fogyasztás enyhe emelkedését prognosztizálja, valószínű, hogy a GDP fő húzóereje továbbra is a nettó export lesz. A magyar növekedési ütem – a kormányzati beruházások mérséklődése, az állam infrastrukturális fejlesztéseinek leállítása és a háztartások keresletének visszafogása nyomán – mélypontra került. Jövőre ezt az export az ideinél kevésbé lesz képes kompenzálni. Az idei alacsony bázis segíti ugyan jövőre a GDP-t, de fennáll a veszély, hogy a szerkezeti reformok elakadása nem teremti meg azokat a kedvező feltételeket, amelyek valóban fenntartható növekedési pályára állítanák a magyar gazdaságot.
