Élet-Stílus

Kortárs buborék?

Új rekordok születtek a téli festményaukciókon, de a magasba szökő árak miatt nem kizárt, hogy a jövőben érdemesebb lesz a galériákban, vagy maguktól a művészektől is vásárolni.

Egyre többen elhiszik, hogy egy festmény befektetésnek is jó – pláne, ha egy Munkácsyról van szó. Ezen állítás valóságtartalmáról a Virág Judit Galéria karácsony előtti aukciója a legerősebb kétkedőket is meg kellett, hogy győzze. Az elmúlt év rekordleütését ugyanis egy olyan kép érdemelte ki, amely egy korábbi árverésen már megmérettette magát, csak éppen akkor a mostani ár töredékéért. Az alvó nagyapó című alkotás 1994-ben is kivívta a licitálók tapsát, akkor a BÁV aukcióján 4,6 millió forintnál koppant a kalapács. Ez annak idején rekord közeli ár volt: a mű a kilencvenes évek végéig még könnyen felfért az aukciós toplistákra is. Tizenhárom év alatt azonban nagyot fordult a hazai műkereskedelem. Ha néhány héttel ezelőtt csak az 50 milliós kikiáltási áron talált volna új gazdára a Munkácsy szalonzsáner sorozatának egyik utolsó darabjaként számon tartott remekmű, az is több mint tízszeres áremelkedéssel boldogította volna a kép addigi birtokosát. Munkácsy azonban ma már a százmilliós kategóriába emelkedett, így az ádáz licitharc nyomán végül az egykori vételár közel negyvenszerese, 180 millió forint lett a leütési ár.


Kortárs buborék? 1



Persze nem minden nap koppan a kalapács százmillió forint fölött. Magyar árverésen eddig hatszor volt erre példa: Munkácsy Mihály, Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos vásznaiért áldoztak legalább ennyi pénzt a gyűjtők. Vételi kedv azonban nem csak a toplistásokért nyilvánul meg, legalábbis a hazai aukciós piac két domináns intézményének vezetője mind nagyobb pezsgést érzékel. „Ahogyan a világ műkincspiaca virágzik, úgy lesz egyre szélesebb a hazai gyűjtők köre is” – állítja Kieselbach Tamás. A Kieselbach Galéria tulajdonosa szerint egyre többek számára válik természetes igénnyé az, hogy birtokoljanak egy-egy szép és értékes festményt.

Fejlődési potenciál

A saját gyűjteménnyel is rendelkező szakember úgy látja, a vásárlók nem pusztán befektetési szándékkal, hanem nagyon erős emocionális kötődéssel viszonyulnak a műtárgyakhoz. Ugyanakkor meggyőződése, hogy az elmúlt évtized látványos fejlődésével még csak az út elején tartunk, s bőven van hová tovább és feljebb lépnie a hazai műkincspiacnak. Elsősorban a tekintetben, mennyire válik az ország lakosainak elemi igényévé, hogy jelentős és értékes műalkotások között éljenek. Persze az árak tekintetében is van potenciál, hiszen az itthoni zajos rekordok világviszonylatban ma még eltörpülnek. Egy-egy hazai rekordleütés éppen hogy karcolja az egymillió dolláros szintet, miközben a Sotheby’s vagy a Christie’s árverésein 30 millió, de inkább 70 millió dollár fölött kapja fel a fejét a közönség, az abszolút csúcs pedig 100 millió dollár körül jár.

Hasonlóan vélekedik Virág Judit is, aki galériájának legutóbbi árverésére semmiképpen nem panaszkodhat. Hihetetlen vételi kedvet hozott, s minden idők legmagasabb összleütését eredményezte ugyanis a december derekán megrendezett festményaukció. Eddig egyetlen hazai árverés forgalma sem közelítette meg az egymilliárd forintot, ám a Budapest Kongresszusi Központban telt házzal megtartott eseményen – a szokásos 20 százalékos jutalék nélkül is – 1,3 milliárd forintot ért a 247 tételből álló kollekció. „Az elmúlt tíz év legszínvonalasabb anyaga jött össze” – magyarázza a siker egyik kulcstényezőjét Virág Judit. Ritka pillanat az, amikor két Munkácsy-képre is lehet licitálni, de a kollekció részeként Rippl-Rónai Józseftől Scheiber Hugón át Egry Józsefig tucatjával lehetne sorolni az aukciók szokásos sztárjainak figyelemre méltó munkáit. „A kvalitásos kínálat mellett a titok nyitja a megfelelő árképzés” – enged betekintést a kulisszák mögé Törő István, a Virág Judit Galéria társtulajdonosa. A nemzetközi gyakorlatot alapul véve, Törő szerint akkor lövik be helyesen a kikiáltási árat, ha a kalapács végül legalább 50 százalékkal magasabb árnál koppan. Különösen jónak számít, ha a licitharc során az eredeti ár duplájára drágul egy műalkotás, ám amennyiben ennél nagyobb a különbség, akkor gyaníthatóan túl alacsonyról indult a licit.

Ilyesmire is volt példa a téli szezonban, különösen a még itthon kevésbé kiforrott kortárs- és fotóárverések alkalmával. Mindkét nagy aukciósház tematikus árverése hozott új rekordokat: a tavaly ősszel elhunyt Csernus Tibor Virág Juditéknál elkelt Absolom című képe jelenleg a legdrágábban eladott kortárs festmény (az 5 millió forintos kikiáltási ár 10 millióig emelkedett), a Kieselbach Galéria pedig új fotó-árrekorddal büszkélkedhet. Oleg Dou, a csupán 24 éves kortárs orosz művész Apáca című fotója 7,5 millió forintért talált új gazdára, jócskán elszakadva a 350 ezer forintos induló ártól. Hasonló sikerekre minden bizonnyal az idén is felkészülhetünk, mivel mindkét nagy aukciósház stratégiai döntést hozott a kínálat szélesítéséről. A fókusz ugyan nem változik: Kieselbachnál a három nagy festményárverés anyagát 95 százalékban továbbra is a XIX-XX. századi magyar klasszikusok adják majd, de lesz két tematikus fotóaukció, Virág Juditéknál pedig biztosan rendeznek egy kortárs árverést, és a hagyományos három festményaukció anyagának 10-15 százalékát szintén az 1945 után született alkotásokból állítják össze.

Nyílik az olló


A piac tehát bővül, új lehetőségek nyílnak alkotók és vásárlók előtt – vonható le mindebből a pozitív következtetés. Egy kisebb hazai galéria névtelenséget kérő tulajdonosa szerint ugyanakkor a kortárs kép- és fotóaukciók meredek áremelkedései miatt nagy veszély leselkedik a „közönséges” gyűjtőkre. Ha egy ma alkotó művész aukciókon mérhető piaci értéke egy-két év alatt megtöbbszöröződik, az felveti annak a kérdését, hogy mennyire organikusan fejlődik a piac, egy-egy alkotó körül nem alakul-e ki „buborék”, amely egyszer csak kipukkanhat, és a drágán vett művek aprópénzért adhatók csak tovább – vázolja aggodalmait a Figyelőnek nyilatkozó szakember. A galériák és az aukciók árai között ugyanis láthatóan egyre tágabbra nyílik az olló, amire gyűjtőként mindenképpen érdemes odafigyelni.

A licitverseny során több millió forintig dráguló kortárs festmények egy részét ugyanis aukción kívül – egy „mezei” galériától, vagy esetleg magától a művésztől – néhány százezer forintért általában meg lehet vásárolni. A fotókkal hasonló a helyzet: galériában legfeljebb néhány tízezer forintba kerülnek, miközben egy-egy árverésen több százezer forintig emelkedik a licit.

Természetesen bőven akadnak olyan alkotások, amelyekhez csak aukción lehet hozzájutni, de mielőtt valaki eladná a feje fölül a lakását, hogy a vagyon megtöbbszörözésének reményében műtárgyakat vásároljon, érdemes kikérnie néhány műértő tanácsát. Mert bár a lehetséges hozam mértéke egy-egy kiemelkedő alkotás esetében valóban csábítóan magas, a melléfogás kockázata sem kicsi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik