Alapvetően aggodalommal tekintünk a piacokra. Magyarországon a társaságok összesített profitja az idén csökkenhet, és csak jövőre indulhat ismét emelkedésnek. Jelenleg a kis cégek részvényei hordoznak egyedi történeteket és mutatnak profitbővülési potenciált, a nagyobbak nem. Ezért rakunk a portfólióba jelentősebb súllyal a kisebbek részvényeiből.
A hosszú futamidejű állampapír vásárlását az indokolhatja, hogy a hozamok idén 200-300 bázisponttal mérséklődhetnek, ami egy ötéves állampapíron 10-15 százalékos nyereséget hozhat. A Magyar Telekom jövőre várhatóan már 80 forint osztalékot fizethet. Mivel a hosszabb hozamok addigra akár 6 százalék alá is csúszhatnak, a részvényárfolyam 1300-1400 forint fölé juthat. Az Émász az idén 2 ezer forint fölötti egy részvényre jutó eredményt produkálhat, s ez a likviditási diszkontot is figyelembe véve 24 ezer forint fölötti részvénykurzust indokolna. A TVK negyedik negyedévi eredménye kiugróan jó volt, ennél gyengébb, de igen magas profitot várunk a társaságtól az idei évben.
Az egy részvényre jutó eredmény – konzervatív becslést alkalmazva – elérheti az 1250-1500 forintot is, így a 8500-9000 forintos tartományba emelkedhet az árfolyam. Konzervatívan becsülve a Danubius egy részvényre jutó ingatlanvagyona 12 ezer forint fölött van. Ennek beárazódását várjuk a részvényárfolyamba, ami akár lassú folyamat is lehet. Tíz-húsz százalék diszkont persze indokoltnak tűnik, csakúgy, mint a Fotexnél, ahol az egy részvényre jutó ingatlanvagyon 1270 forint. A Pannonplast fair értéke elemzésünk szerint 4900 forint, ha pedig belevág a társaság a korábban meghirdetett alternatív energiatermelésbe, a részvényárfolyam még tovább emelkedhet.
• Heti tipp: DaimlerChrysler-részvény
Orosz Dániel, a ConCorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője
Nyolc év alatt semmit sem bírt emelkedni a világ legnagyobb teherautó- és legismertebb luxusautó-gyártójának részvénye. A német és az amerikai cég 1998-as fúziója, vagyis a DaimlerChrysler létrejötte óta a társaságnak nem sikerült kihasználni az ígért szinergiahatásokat, vagyis az egyesülés sokáig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az amerikai részleg gyenge teljesítménye után az elmúlt években a Mercedes problémái is sújtották a céget, most viszont egyre erősebb a menedzsment elhatározása, hogy a Chryslerrel végre valami történjen. Elsősorban a radikális átalakítás jöhet szóba, de a cégcsoportról történő teljes leválasztás sem zárható ki. Egyik sem lenne rossz hír a részvényesek számára. Kedvező információk szivárognak Európa felől is: a társaság megemelte a nyugat-európai haszongépjármű-piac idei növekedésére adott várakozását. Azt is közölték, hogy a cég haszongépjármű üzletága az idén is nyereséges lesz, annak ellenére, hogy az amerikai piacon drasztikus visszaeséssel számolnak. A DaimlerChrysler részvényét közép-hosszú távra (egy év) javasolom a kockázatvállaló befektetőknek. A papírnál ugyanis kedvező a kockázat-hozam-arány, vagyis az esetleges esés lehetőségénél jóval nagyobb az emelkedési potenciál.
• A hét ajánlata: Linamar-felvásárlás
Fő tulajdonosa, a kanadai Linamar Corporation tett vételi ajánlatot a Linamar Hungary Nyrt. papírjaira. Meglepő? Egyáltalán nem. Évek óta tartó tendencia a tőzsdei cégek számának felvásárlások és kivezetések miatti fogyatkozása. Mégsem tekinthető szokványosnak a Linamarra tett ajánlat. A 3003 forintos ár ugyanis nagy valószínűséggel nem lesz arra elegendő, hogy a fő tulajdonos megszerezze a papírok 90 százalékát. Márpedig ahhoz, hogy a maradék kistulajdonosokat kiszorítsa, ennyi kellene. Ha pedig nem lesz meg a kilentized, a papír maradhat a tőzsdén, a befektetők pedig elkezdhetnek ismét arra játszani, hogy előbb-utóbb magasabb árat ad az anyacég. Ez alapján pedig akár meg is érheti 3 ezer forinton vásárolni a papírból.