Gundel és Alabárdos – e két patinás étteremben tanulta a szakácsszakma csínját-bínját 1973-ban egy agilis fiatalember. Peter Beck 30 évvel később már a messze legnagyobb kanadai sajátszámlás brókercég egyik tulajdonosaként írta meg könyveit a hedge fundokról és a legígéretesebb új befektetési típusokról. A Swifttrade ma rohamosan bővíti hálózatát, s néhány hete Budapestre is megérkezett, lehetőséget kínálva a tőzsdei kereskedés iránt affinitást érző, de pénzzel nem rendelkező érdeklődőknek a „pénzcsinálásra”.

Peter Beck. A Swifttrade naponta közel százmillió darab részvényt ad-vesz, a cégé a Nasdaq forgalmának több mint 2 százaléka.
RÖGÖS ÚT. „A kontinens nyugati része mellett Kelet-Európában is nagy erőkkel terjeszkedünk, Lengyelországban négy városban is irodát nyitunk” – mondta a Figyelőnek a Swifttrade montreali székházából nyilatkozva Peter Beck. Idáig azonban igen hosszú és rögös út vezetett attól a pillanattól kezdve, hogy a későbbi elismert üzletember 1979 egyik hideg decemberi napján megérkezett Magyarországról Kanadába. Első vállalkozásával még nem szakadt el teljesen tanult szakmájától, társával egy kávézót nyitottak. Egy év elteltével nyereséggel adott túl üzletén, majd újabb és újabb vállalkozásokba fogott. Több kudarc is érte, azokat ma már a sikerhez vezető út szükséges elemeiként fogja fel. Nem jött be például állateledelt házhoz szállító vállalkozása, de hasonló véget ért a Niagara vízesésből palackozott vizet áruló cége is. Aztán 1988-ban megalapította Kanada első legálisan működő, alternatív távolsági telefonbeszélgetést nyújtó cégét, amelynek öt év elteltével, amikor kiszállt, 30 millió kanadai dollárra rúgott az árbevétele és országos irodahálózatot üzemeltetett. Ez azonban még mindig helyi siker volt az amerikai példa alapján létrehozott Swifttrade-hez képest.
„A koncepció pofonegyszerű – mondja Peter Beck -, statisztikailag 50-50 százalék esélye van annak, hogy a tőzsdén nyerünk, vagy bukunk. A mínuszt limitáljuk, a nyereséget pedig szabadjára engedjük.” Egy saját számlás brókercég (proprietary trader) nem, vagy csak szerény mértékben teljesít ügyfélmegbízásokat. A profitot az alkalmazottak termelik. Azok, akik bebizonyítják, hogy érzik a tőzsde ritmusát, akik folyamatosan nyereséget tudnak termelni. Ehhez semmiféle végzettség, vagy tőzsdei tapasztalat nem szükséges, lényegében bárkiből sikeres prop trader válhat. Ami kell: érzék a tőzsdéhez, továbbá némi számítógépes ismeret. A saját számlás koncepció keretében az újoncok megkapják a megfelelő kiképzést, a profik megmutatják a napon belüli kereskedés mozgatórugóit, elemzik a híreket és a grafikonokat. Aztán a cég ad nekik egy gépet, a szükséges segédeszközöket, valamint meghatározott nagyságú összeget, amellyel kereskedhetnek a tőzsdén. Jelenleg csak az amerikai piacon, de Peter Beck elmondta: cége hamarosan belép a londoni és a frankfurti tőzsdékre is. Egy kereskedő általában egy részvénnyel játszik, de azzal nyitástól zárásig. Folyamatosan ad-vesz, minden minimális profitot leszüretel, a sok kicsiből lesz a nagy nyerő. Mindenkinek megvan a napi veszteséglimitje: a kezdőknek kevesebb, a profiknak jóval több. Aki ezt eléri, azt a rendszer kidobja, s már indulhat is haza. Aki sokszor eléri, nézhet más állás után. Aki viszont tartósan jól bűvöli részvényét, hatalmas pénzeket tud hazavinni. Minél nagyobb nyereséget gyárt, annál kisebb százalékát kell leadnia a cégnek. A feszültég hatalmas, a hat és fél órás kereskedés végén viszont mindenki megnyugodhat: napon túl már nincs kockázat, egyetlen pozíció sem maradhat nyitva másnapra.
ÁZSIAI ÉLTANULÓK. „Érdekes, hogy a fluktuáció Kanadában jóval nagyobb, mint például Ázsiában, pedig ők az időeltolódás miatt éjjel dolgoznak” – árulja el Peter Beck. „Az okát még keressük, de tény, hogy új kínai munkatársaink 35 százaléka beválik és marad, mert folyamatosan nyereséget ér el, ez az arány Kanadában csak 25 százalék. Kíváncsi vagyok, a magyarok mennyire éreznek rá a kereskedésre” – folytatja, utalva a budapesti iroda megnyitására. A magyar kereskedők egyébként már túl vannak a betanulás fázisán, most kezdődhet a pénzgyártás időszaka.
A Swifttrade naponta közel százmillió darab részvényt ad-vesz, a cégé a Nasdaq forgalmának több mint 2 százaléka. A cég esetleges tőzsdei megjelenésére vonatkozó kérdésre azonban Peter Beck határozottan felel. „Eszem ágában sincs bevezetni” – mondja, ami azt jelenti: a Beck és társa által tulajdonolt társaság maga kitermeli a terjeszkedéshez szükséges forrásokat.
Az üzletember szerint egyébként a budapesti iroda megnyitásánál nem játszottak szerepet érzelmi szempontok: azért került rá sor viszonylag hamar, mert akadt bátor magyar jelentkező, aki már Kanadában kipróbálta a rendszert, és vállalta a hazai beindítását. A budapesti prop traderek azért valószínűleg jóval gyakrabban futnak majd össze a „nagy főnökkel”, mint máshol élő társaik. Peter Beck ugyanis a mai napig rendszeresen látogatja Budapesten élő édesapját és a régi barátokat. „A magyar pénzügyi körökből senkit sem ismerek” – teszi hozzá, a régi kapcsolatok még a hetvenes évek elejére datálódnak.
