Belföld

„Orbán ezt a háborút nem nyerheti meg”

A miniszterelnöknek azért nincs esélye a reklámadó kivetésével indított harcban a szocialisták szerint, "mert az emberek véleményének szabad kinyilvánítása ellen még senki sem tudott győzni".

Kapcsolódó cikkek

Egy hétfőn – L. Simon László országgyűlési képviselő által – beterjesztett javaslat különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintig 0 százalékos az adó, a 20 milliárd forintot meghaladók bevételeké azonban már 40 százalékos. A politikus kedden ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe.

“Némasági adó”

Az MSZP közölte, Orbán Viktor azért nem nyerheti meg a reklámadó kivetésével indított háborút, “mert az emberek véleményének szabad kinyilvánítása ellen még senki sem tudott győzni”. A párt kiáll mindazon médiumok, közösségi oldalak mellett, amelyeket a Fidesz “politikai okokból, horribilis összegű reklámadó kiszabásával el akar némítani” – írták. Hozzátették: a Fidesz azért találta ki a reklámadót, hogy gazdaságilag felszámolja a független, szabad sajtót, és minden olyan közösségi felületet, amely a véleménynyilvánítás terepe lehet. “Ezért ez valójában nem is reklámadó, hanem némasági adó. Orbán Viktor és barátai azért találták ki, hogy Magyarországon senkinek ne jusson eszébe pénzt fektetni a független, szabad sajtóba” – fogalmaztak.

Álláspontjuk szerint a sajtó elnémításának szándékát erősíti az Origo főszerkesztőjének “kirúgatása” is. Sáling Gergőnek azért kellett távoznia, mert a portál kényelmetlen kérdéseket tett fel Lázár János milliós hotelszámláival kapcsolatban – írták.
L. Simon László kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy a jelentős reklámbevételhez jut a Facebook, a Youtube és a Google, és ezek után sem áfa, sem társasági nyereségadó nem gazdagítja a magyar államkasszát – hangsúlyozta L. Simon László, hozzátéve: az online szerencsejáték problémánál látták azt, hogy ez a kérdés kezelhető.

Elsötétülnek a kereskedelmi tévék

A Magyar Reklámszövetség közleményben szólítja fel tiltakozásra a szakmai szervezeteket és médiavállalatokat a reklámadó tervezete ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik