Bár a Dunaferr privatizációs pályázatát még jóval Magyarország uniós csatlakozása előtt írták ki, a vasmű eladási esélyein nagyot lendített az akkor már biztosra vehető EU-tagság. A dunaújvárosi cégért – sok más szempont mellett – azért is jelentkezett be annak idején az ukrán Donbass és az orosz Szeversztal, mert földrajzi értelemben számukra roppant kedvező volt az eladásra kínált társaság fekvése. Az unión kívüli érdeklődők ugyanis csak meghatározott mértékben vehettek részt az Európán belüli acélkereskedelemben, a Dunaferr megszerzése viszont a kvóták számukra sokkal kedvezőbb alakulásának ígéretét is magában hordozta. A magyar vasmű így az egyik legjobb példát szolgáltatta arra, hogy az uniós csatlakozás ténye önmagában miként lendíthette föl a térségben a cégek közötti egyesülési és felvásárlási aktivitást.
KIUGRÓ SZÁMOK. „Tavaly az unió bővítése volt a regionális piac felpezsdülésének egyik legfontosabb tényezője, és arra számítok, hogy a hatás még az idei adatokon is érezhető lesz” – erősíti meg Varga Miklós, a PricewaterhouseCoopers (PwC) Kft. vezető menedzsere. A társaság évek óta monitorozza a közép- és kelet-európai egyesüléseket és felvásárlásokat, és bár a 2005-ös felmérés előzetes eredményei még nincsenek meg, a szakértő szerint a számok az elmúlt évben tapasztalt élénkülés után kisebb mértékű növekedést, legrosszabb esetben stagnálást fognak mutatni. Tavaly az olyan egyesüléseknek és felvásárlásoknak az értéke, amelyekben magyar cégek is érdekeltek voltak, 24 százalékkal emelkedett, és elérte a 3,3 milliárd dollárt. A felvásárlási aktivitásnak az adott lökést, hogy Magyarország végérvényesen „felkerült a térképre”, mert annak ellenére, hogy az elmúlt években a fejlett Európához való tartozás a befektetők többsége számára már egyértelmű volt, a leginkább kockázatkerülő társaságok csak a teljes uniós tagság elnyerése után mozdultak meg.
 |
|
Az idén két privatizációs ügylet, az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdonrészének és a Budapest Airport (BA) Rt.-nek az eladása alaposan megdobhatja a számokat. A műsorszóró többségi részét a svájci Swisscom vásárolta meg 46,76 milliárd forintért, a repülőtér üzemeltetőjének tendereztetése pedig ugyan még tart, ám a vételár túllépheti a 400 (sőt, akár az 500) milliárd forintot is. Ezek alapján arra lehet számítani, hogy az idei tranzakciók összesített értéke felülmúlja a tavalyit, az viszont nem valószínű, hogy a „darabszámot” tekintve növekedés lesz (ez az a két mutatószám, amellyel az egyesülések és felvásárlások piacát mérni szokták).
RANGSOR. Figyelemre méltó, hogy a BA Rt. privatizációja – megelőlegezve a legalább 400 milliárd forintos, azaz 2 milliárd dollárhoz közelítő vételárat – felkerülhetett volna akár a legnagyobb regionális tranzakciókat rangsoroló tavalyi lista (lásd külön) második helyére is. Ez a pozíció rendkívül előkelő, szembetűnő ugyanis, hogy ma már az orosz ipari óriások adásvételei uralják az élmezőnyt, közéjük pedig csak alkalomadtán tudja beverekedni magát más regionális ügylet, és ez utóbbiak is általában Lengyelországhoz kapcsolódnak. Ez persze nem csoda, hiszen méretben az említett két ország kimagaslik a régióból, márpedig ezen az abszolút értékeket rangsoroló listán a méretgazdaságossági szempontok döntőek. Egyelőre azonban a nemzeti össztermékre vetített tranzakciós értékeket tekintve továbbra is toronymagasan vezet Csehország, és Magyarország – Szlovákiával és Szlovéniával együtt – megközelíti Oroszország mutatóit. „Azért sem kerül magyar tranzakció a lista élmezőnyébe, mert a hazai gazdaság régiós összehasonlításban nagyon korán megnyílt, a nagy üzletek többsége nálunk már megköttetett” – teszi hozzá Varga Miklós. A PwC 2004-es tanulmánya Szlovákiát és Magyarországot emeli ki azon országok sorában, ahol a privatizáció „nagyon közel jár a végéhez”, és nagy felvásárlásokat inkább már Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában vár, ahol a magánkézbe adás még nem annyira előrehaladott. „Ebből a szempontból sok országnál előrébb járunk, ezt az is jelzi, hogy már a magyar cégek is viszonylag aktív felvásárlónak számítanak a térségben” – mondja Varga Miklós.
ELFOGYÓ PIACOK. Egyértelmű, hogy a vezető magyar társaságok felvásárlásai hasonló okokra vezethetők vissza, mint Nyugat-Európában. „Elfogyott” a nemzeti piac, nincs hely a terjeszkedésre, így a növekedéshez fúziókra van szükség. Igaz, nagy értékű tranzakciókra csak néhány társaság képes, a kör nagyon szűk, regionális szinten csak a Mol, az OTP, a BorsodChem és még néhány cég tudott „bevásárolni”. Kevesebb visszhangot vált ki, de a terjeszkedés a közepes vállalatok szintjén is aktív, a magyar cégek szinte kivétel nélkül szűknek tartják a hazai piacot és befektetési lehetőségek után néznek a környező országokban, illetve a Balkánon.
Néhány alapvető különbség azért van a nyugati és a keleti tranzakciók között. Magyarországon például minidig is a készpénzes felvásárlások domináltak, nem pedig a részvénycserés megoldások, elsősorban az értékpapírpiac alacsony likviditása miatt. Így az ezredforduló éveiben a főként a távközlési szektorban végrehajtott részvénycserés ügyletek trendjéből is kimaradtunk. Néhány iparági sajátossággal is számolni kell, míg Nyugat-Európában az elemzők az építőiparban és a médiában is számítanak konszolidációs hullámra, nálunk más a helyzet. A média ebből a szempontból nem húzóágazat, az építőiparban pedig egyedi jelenség, hogy az alvállalkozók is alvállalkozókkal dolgoztatnak, a fővállalkozók egy része pedig inkább a „kapcsolati tőkében” erős, ezt azonban nem felvásárlásokkal lehet növelni. Nagyon szegmentált viszont a logisztikai-szállítási és a pénzügyi szolgáltatások piaca. A szállítmányozásban néhány nagy szereplő mellett sok a kisebb cég, így Varga Miklós szerint nem nehéz megjósolni, hogy a szektorban konszolidációs hullám indulhat el.
