Úgy tűnik, az amerikaiak mégis behatolnak Európa piaci gondokkal küszködő, túlzsúfolt hadiiparába. A hatalmas amerikai hadiipari cégek eddig azt állították: túlzottan lefoglalja őket az otthoni helyzet megszilárdítása ahhoz, hogy európai vállalatok megvásárlásával foglalkozzanak. A helyzet most változóban van.
A stratégiaváltás világos jelének tekintik, hogy az ágazat legnagyobb cége, a Lockheed Martin 49 százalékos részesedést akar venni egy brit vagy német harcjárműgyárban (a lehetséges partnerek száma a piac ismeretében legfeljebb hét lehet). A Lockheed kiváló elektronikai bázisa javíthatja bármelyik európai harckocsi vagy páncélozott harcjármű minőségét, és – ami még fontosabb – egy ilyen üzlet nyomán esetleg az európai hadiipari vállalatok is fúziókra szánják el magukat.
Az amerikai hadiipari óriások meggyőződése szerint a hazai ipar néhány éven belül befejeződő megszilárdítása után megkezdődhet a nemzetközi konszolidáció. Addig is, az egyik nagy európai cégbe való bevásárlással (a 100 százalékos tulajdon valószínűleg politikai felzúdulást váltana ki), az amerikaiak kivédhetik az Európai Unió esetleges protekcionista lépéseit. A vezető amerikai cégek néhány európai beszállítójukat is meg szeretnék venni, hogy könnyebben tudjanak munkát adni a helyi cégeknek, hiszen gyakran ez az ára az exportszerződésnek.
Az európai kontinensen közben egyre nagyobb nyomás nehezedik a kormányokra, hogy az EU hadiipari cégeit valamilyen védelemben részesítsék. Elsősorban a francia és a német gyárak panaszkodnak arra, hogy az utca egyirányú: Európa hatszor annyi fegyvert vásárol Amerikától, mint Amerika Európától. Ez részben azzal magyarázható, hogy a kongresszus amerikai áru vásárlására kényszeríti a Pentagont. Ennek mintájára a francia vállalatok, köztük a Dassault katonai repülőgépgyár, olyan EU-szabályozást szeretnének, amelynek értelmében az EU-kormányoknak lehetőség szerint európai fegyvereket kellene venniük. Francois Heisbourg, a Matra Défense-Espace fő stratégiája azt követeli a londoni Economistnak adott nyilatkozatában, hogy a kölcsönösség érdekében a szabályok csak annyira tegyék nyitottá az EU importját, mint amilyen nyitott az Egyesült Államok.
Az európai gyártók elsősorban időt szeretnének nyerni ahhoz, hogy a hadiipar átszervezze magát. “Ha Európa kellő mértékű nemzetközi összefogásra képes, akkor jó esélye van arra, hogy megőrizze hadiipari bázisát – mondja Heisbourg. – Ha nem, akkor kapacitásunk leépül, és az amerikai monopóliumok alvállalkozói leszünk”.
Egyelőre azonban az európai szövetségkötési lendület messze elmarad az amerikaiak radikális költségcsökkentést célzó fúzióitól. John Montawue, a Lockheed Martin stratégája a német Daimler-Benz és a francia Aérospatialo műhold-üzletágainak összeolvadásának tervét említi. “Ha a termelés egyik része továbbra is Franciaországban, a másik Németországban, egyszerűen nem tudom, hogyan tudják lejjebb vinni a költségeket.”
Néhány európai cég, köztük a British Aerospace (BAe) a nemzetközi összefogásra felkészülve már csökkentette költségeit. Ám a francia nehézsúlyúak még nem érettek a házasságra. Az állami cégek – például a harckocsikat és tüzérségi fegyvereket gyártó Giat meg a Direction des Constructions Navales hajógyár – túlfoglalkoztatottsággal küszködnek. Jean-Paul Gillyboeuf, a francia fegyverkezési hivatal egyik igazgatója az Euromanagement nevű oktatási cég és a Jane’s hadiipari kiadóvállalat által szervezett amszterdami konferencián elmondta: a költségvetés hadiipari kiadásainak zsugorodása miatt a következő három évben a francia iparban közvetlenül foglalkoztatott 200 ezer ember egyharmada válik “többletkapacitássá”.
Januárban bejelentették, hogy az 1995-ben mindössze 5,3 milliárd frankos forgalmat elért Giat eddig 11,8 milliárdnyi veszteséget halmozott fel. Ennek mintegy fele árfolyam-spekulációból származik, mégpedig ahhoz a szerződéshez kapcsolódóan, amelynek keretében a Giat 1993-tól 436 Leclerc harckocsit szállított az Egyesült Arab Emirátusokba. A kormány bejelentette, hogy az átszervezési program elkészülte után ki fogja segíteni a Giatot. De nem lesz könnyű legyőzni a túlfoglalkoztatottságot: tizenkét és fél ezer állami alkalmazottja erős szakszervezetben tömörül.
A Giat korábban azt tervezte, hogy tüzérségi üzletágát egyesíti a BAe-hez tartozó Royal Ordinance-szal. A Leopard tankokat gyártó német Krauss-Maffeiről pedig azt terjesztették, hogy meg fogja venni a Giat harckocsigyárait. Ezeket a szövetségeket azonban csak akkor lehetne megkötni, ha a Giat rendet teremt a saját portáján. A Giat arra is számít, hogy szerepet kaphat a többfunkciójú páncélozott jármű (MRAV) előállítását célzó francia-német projektben, amelynek értéke a közeljövőben bejelentendő angol részvétellel 7 milliárd dollár lesz. (Jellemző módon műszaki gondok is támadtak az ambiciózus euro-fegyver körül: a franciák a kerekes páncélkocsit szeretik, az angolok ragaszkodnak a lánctalphoz, a németek pedig a két megoldás között ingadoznak.)
Egyes európai fegyvergyárak azt remélik: az Európai Unió azzal segíti majd az iparág racionalizálását, hogy megszünteti az egységes piac létrejöttét gátló akadályokat. A Római Szerződés 223. cikkelye ugyanis megengedi, hogy az egyes kormányok a hadiipari cégeket megvédjék az állami segélyezésre, fúzióra és beszerzésre vonatkozó EU-szabályokkal szemben. Ilyen módon a kormányok ma még el tudják érni, hogy a legtöbb fegyverszerződés hazai gyártónak jusson. Az EU Bizottsága a maastrichti szerződés aláírásakor sikertelenül próbálta kivenni ezt a cikkelyt, de a vita az Unió jövőjéről tartandó konferenciákon minden bizonnyal újra meg újra napirendre fog kerülni.
A francia kormány mindenáron fenn akarja tartani a 223. cikkelyt, s ebben támogatják a hadiipari cégek, például a Thomson CSF is. A liberálisabb beállítottságú vállalatok, mint például a svéd Celcius (ők gyártják a Bofors löveget és a Kockums tengeralattjárót), azt hitték, hogy a britek komolyan fel fognak lépni a cikkely ellen. A britek viszont közölték, hogy minisztereik egy egyszerű ok miatt ellenzik a változtatást: a cikkely felhígítása erősítené a Bizottság befolyását, és ez a tory euroszkeptikusok általános stratégiájába ütközik. Az egységes hadiipari ágazat hiánya pedig megkönnyítheti a jenkik bevonulását az EU hadiiparába.
