Még egy év sem telt el azóta, hogy “lecserélődtek” a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályok, ám a hitelintézeti törvény (hpt) és az értékpapírtörvény (épt) máris változtatásra szorul. Pedig e két jogszabálygyűjtemény – s különösen az utóbbi – csak meglehetősen hosszas előkészítés után nyerte el 1996 végén az országgyűlési képviselők áldását. Hasonló időhúzásra azonban ezúttal több okból sem lesz mód. Egyrészt a két törvényen közel sem kell annyi módosítást ejteni, mint elődjeiken, másrészt a kormány ígéretei is sürgetőleg hatnak. Az egyik szerint a bankokat nemcsak az állami és a zárt körben kibocsátott, hanem valamennyi értékpapír kereskedelmébe vissza kell engedni, lehetőleg minél előbb. A másik vállalás teljesítésének határideje már konkrétabb: az 1996 májusában elnyert OECD-tagság okán 1998-tól a pénzügyi szektorban is lehetővé kell tenni a külföldiek fióknyitását.
Elengedhetetlen olyan biztonságos szabályozórendszer kialakítása, amely a világ legkülönbözőbb részéből itteni fióknyitásra vállalkozókat képes egységesen kezelni – hangsúlyozta a Figyelőnek Balázs Ágnes, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára. A versenysemlegesség elve fejeződik ki abban is, hogy a szabályok nem tesznek majd különbséget a külföldiek körében pusztán az alapján, hogy leányvállalat alapításával, fióknyitással avagy privatizáció általi vásárlással vetik meg lábukat a piacon. A fiókalapításhoz szükséges minimális – úgynevezett dotációs – tőke mértéke például megegyezik majd az azonos tevékenységet folytató, de belföldön bejegyzett cégekre (azaz leányvállalatokra) előírttal. Eszerint külföldi bank legalább 2 milliárd, befektetési társaság 1 milliárd, míg értékpapír-kereskedő 100 millió forinttal indíthatná útnak itteni fiókját. További feltételként a fiók olyan tevékenységet végezhet, amely nemcsak a magyar, hanem az anyaországi engedélyeknek is megfelel. Ez utóbbiból természetesen az is következik, hogy az érintett államok felügyeleti szerveinek együtt kell működniük.
A következő heteket a még vitatott kérdések megnyugtató rendezésére is ki kell használni. Ma még nem világos, hogy a hazai felügyeleti ellenőrzés megáll-e majd a fiókoknál, vagy pedig – amint az első ránézésre meglehetősen logikusnak tűnik – kiterjedhet az anyacégre is. Nemcsak érdekesnek, hanem felettébb nehézkesnek látszik ugyanis mondjuk a csak világméretekben kalibrálható brit National Westminster Bank ilyetén való átvilágítása, majdani budapesti fiókjának “üzemzavarai” okán.
Persze már az is kérdés, hogy egyáltalán a fenti példa nem számít-e a valóságtól túlságosan elrugaszkodottnak. A szigetországból ugyanis – éppúgy mint a banki vonalon szintén nagyhatalomnak tekinthető Svájcból – eleddig egyetlenegy bank sem tette tiszteletét a magyar bankpiacon. Így a hazai színvonal további emelését várók legfeljebb abban bízhatnak, hogy a fióknyitás vonzóbbnak bizonyul az eddigi, kizárólagos leánybanki álmok dédelgetésénél. Esetleg annak okán, hogy bár a fiókok a leánybankoknál kevésbé önállóak lesznek, ám adminisztrációs terheik (adatszolgáltatás, könyvvitel) is szerényebbek lehetnek. Ráadásul nem kell sem igazgatóságot, sem felügyelő bizottságot fenntartaniuk – a banki egység irányításához elegendő a fiókvezető megfelelő szakmai felkészültsége és kompetenciája.
Vélhetően mérlegelik majd a fiókok és a leánybankok mellett szóló előnyöket és hátrányokat a már több-kevesebb ideje nálunk ügyködő intézmények is. Döntésüket mindenesetre jócskán befolyásolhatja annak a vitának a végkifejlete, amely a PM, illetve a fiókalapítások háttérjogszabályán, a cégnyilvántartásról szóló törvényen szorgoskodó Igazságügyi Minisztérium (IM) között folyik. Míg előbbi amellett kardoskodik, hogy a mostani leánybankok különösebb nehézségek nélkül alakulhassanak át fiókokká, addig az IM ugyanezt egyelőre kizártnak tartja. Azt a megoldást viszont, hogy előbb alapítani kell egy fiókot, majd áthelyezni oda a leánybank eszközeit és forrásait, s végül utóbbit felszámolni, a pénzügyi tárca indokolatlanul költségesnek és a külső megítélés szempontjából nem feltétlenül pozitívnak minősíti.
Látszólag kisebb vitát kavar a pénzügyi törvénycsomag másik lényeges, a bankok teljes körű értékpapír-kereskedelmét megengedő része. Igaz, e témakörrel kapcsolatban a pro és kontra érvek már az elmúlt években, a hpt és az épt tervezeteinek csiszolásakor elhangzottak, méghozzá a fiókalapítás megítéléséhez nem is hasonlítható hevességgel. Az egyik tábor képviselői már 1997. január elsejétől mindent megengedtek volna a bankoknak, nem mulasztva el megjegyezni: eleve hiba volt a kizárásukat 1992. december végével hatályosító rendelkezések (értékpapír)törvénybe foglalása. (Igazukat látszik alátámasztani az a tény, hogy szinte valamennyi, magára valamit is adó bank annak rendje és módja szerint útnak indította – jobbára kizárólagos tulajdonában lévő – brókercégét.) Az ellentétes – s ezek szerint a hivatalos – álláspontot képviselők viszont elsősorban arra hivatkozva ódzkodtak a magyar tőkepiaci status quo megváltoztatásától, hogy az amúgy sem túl erős lábakon álló bankok létét a kamat-, árfolyam- és egyéb piaci kockázatok veszélybe sodorhatnák.
Ez volt az oka annak, hogy a hpt idei hatálybalépésekor csak a zárt körben kibocsátott értékpapírok és az állampapírok forgalmazását, valamint a tőzsdei határidős és opciós ügyleteket engedélyezték a bankoknak. Valószínűleg nem a kapott jogosítványok részleges körével, sokkal inkább a banki brókercégek – a változtatás ellenére – prolongált tevékenységével magyarázható, hogy a forgalmi adatok tanúsága szerint a hitelintézetek az év eddigi részében nem éltek látványosan a visszakapott lehetőséggel.
Szakértők szerint merőben más lesz majd a viszonyulás, ha – előreláthatólag 1999-től – a bankok immár a Budapesti Értéktőzsde potenciális tagjaként, más vállalkozások által kibocsátott részvényekkel és kötvényekkel is kereskedhetnek a parketten. A fokozott érdeklődést nemcsak a nagyobb haszonszerzés motiválhatja, hanem az ezzel arányosan növekvő piaci kockázatokra vonatkozó szabályok életbe lépése. Nem kétséges ugyanis, hogy az – elsősorban a banki betétesek védelmét (is) szolgáló – ilyen jellegű előírások kimunkálásához kellett időt nyerni a törvényalkotóknak.
Az idén életbe lépett épt nem terjedt ki azokra a kérdésekre, amelyekben még nem érett meg a helyzet az előrelépésre – erősítette meg a Figyelőnek Nyers Rezső, az ÁPTF elnökhelyettese. A hitelintézeti és az értékpapír szektorra jelenleg érvényes szabályok ugyan a kockázatok jelentős, de nyilvánvalóan nem teljes körét fedik le. Az előírások alapvetően a hitelezési tevékenységből származó rizikókra vonatkoznak. Nincsenek tekintettel viszont a kamat- és árfolyamkockázatokra, holott azok már ma is egyre inkább érvényesülnek. Ezt a hiányosságot pótolják majd az új paragrafusok, valamint a törvények felhatalmazása alapján kiadott rendeletek. A törvényekben és a kereskedési könyvre vonatkozó rendeletekben írtaknak (lásd külön írásunkat) való megfeleléshez viszont előreláthatólag egyéves felkészülést hagynak majd a hitelintézetek számára.
