Nagyvilág

Meglepetést okozott az új pápa

fehér füst (fehér füst, pápaválasztás, )
fehér füst (fehér füst, pápaválasztás, )

Történelmet írt a katolikus egyház: nem európai pápát választott a szerdai konklávé: az argentin Jorge Mario Bergoglio lett a 266. pápa, aki elsőként választotta a Ferenc nevet.

Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választották meg szerdán a római katolikus egyház új vezetőjének. A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként és első jezsuitaként – Szent Péter trónját. Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke, s mindvégig szerepelt a pápaesélyesek között, bár nem az elsők között. Megválasztása azt jelezheti, hogy az egyház nagyobb súlyt helyez az Európán kívüli világra, ahol immár a katolikusok többsége – egyedül Latin-Amerikában 42 százalékuk – él.

A pápaválasztásra jogosult bíborosok kedd délután kezdték meg a tanácskozásukat, s már másnap, az ötödik szavazási fordulóban döntésre jutottak az új egyházfő személyéről. Az eredményes szavazás jeleként szerdán 19 óra 6 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, majd megszólaltak a harangok is, először a Szent Péter-bazilikában, majd egész Rómában.

A francia Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros valamivel több mint egy órával később jelentette be a Szent Péter bazilika erkélyéről, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborost választották meg pápának a konklávén.

Viccelődött és áldást kért az új egyházfő

Úgy tűnik, a bíborosok a “világ végéről” választottak pápát – mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa. Jorge Mario Bergoglio fehér pápai ruhában állt a Szent Péter-bazilika erkélyére szerda este, onnan üdvözölte a hívőket.

“Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte. Köszönöm a fogadtatást” – mondta az új katolikus egyházfő.

A pápa hangsúlyozta: A római egyház, a püspök és a nép kezdje meg útját a testvériség, a szeretet és az egymás iránti bizalom szellemében. “Továbbra is imádkozzunk önmagunkért, egymásért , hogy érvényesüljön ez a nagy testvériség” – mondta I. Ferenc, kifejezve reményét, hogy ez az út gyümölcsöző lesz az evangelizáció szempontjából.

A pápa megemlékezett elődjéről, XVI. Benedekről, akiért imát mondott, és aki hivatalos vatikáni források szerint televízión kísérte figyelemmel a fehér füst felszállását, az új egyházfő megválasztásának a bejelentését, akárcsak I. Ferenc rövid beszédét.

“Most szeretnék áldást osztani, de egy szívességre kérlek benneteket. Mielőtt a püspök megáldaná a népet, én arra kérlek benneteket, imádkozzatok Istenhez,  hogy áldja meg a püspökötöket” – mondta a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas, meghatódott tömeg előtt az új egyházfő.

Felhívta a pápa a pápát

Március 19-én tartják az új pápa, I. Ferenc beiktatási szertartását – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő a pápaválasztás utáni első sajtótájékoztatóján, s szerdán este azt is hangoztatta: őt magát is meglepte, hogy latin-amerikai lett a katolikus egyház feje.

A szóvivőt bevallása szerint azt is meglepve fogadta, hogy jezsuita került az egyház élére. S “hogy nagy bátorsággal olyan nevet választott magának, amilyet előtte még egy pápa sem. Jezsuitaként az Ignác nevet is választhatta volna, mégis a Ferenc mellett döntött” – hangoztatta Federico Lombardi.
“Megérintett, hogy mindenekelőtt ő kért magára áldást a Szent Péter téren őt hallgató hívőktől és az is, hogy megemlékezett elődjéről XVI. Benedekről” – mondta Lombardi.

Megválasztása után I. Ferenc pápa telefonon beszélt XVI. Benedekkel, akivel “mielőbb találkozni fog”.

Nincs köze az egyházat megrázó botrányokhoz

A 20. század eleje óta kilenc pápát választottak a Vatikánban, a pápaválasztó konklávék időtartama 2-5 nap között mozgott.
Az előző katolikus egyházfők közül Joseph Ratzingert (XVI. Benedeket) 2005-ben a negyedik, Karol Wojtylát (II. János Pált) 1978 októberében a nyolcadik, Albino Lucianit (I. János Pált) ugyancsak 1978-ban, de augusztusban a negyedik “körben” választották pápává.

A II. János Pál pápa halála után tartott konklávén állítólag Bergoglio bíboros volt Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa legnagyobb vetélytársa, s a szoros negyedik forduló után maga kérte, hogy támogatói ne rá szavazzanak. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte, s javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik legkonzervatívabb volt Latin-Amerikában.

Bergoglio bíboros konzervatív teológiai nézeteket vall, elutasítja az abortuszt, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát és az eutanáziát. Ugyanakkor küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen, határozottan kiáll a szegények mellett, együttérzést mutat az AIDS-betegekkel és megrótta azokat a papokat, akik nem voltak hajlandóak megkeresztelni a házasságon kívül született gyermekeket. Az egyházat megrázó botrányokban érintetlen, s mind a konzervatív, mind a mérsékeltek tisztelik intelligenciáját, szerénységét és lelkipásztori munkáját.

Tapsvihar Buenos Airesben

Meglepte és megindította az argentin katolikus hívőket, hogy Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires érsekét választották meg a katolikus egyház új vezetőjének.

Buenos Aires katedrálisában tapsviharban törtek ki a hívők. Az argentin főváros központjában álló székesegyházhoz már százával özönlenek a helyiek, sokan füttyökkel és tülköléssel adtak hangot örömüknek. Jorge Mario Bergoglio az első latin-amerikai bíboros, aki a katolikus egyház legmagasabb tisztségébe került.

A brazilok hívek csalódottak

Abban reménykedtek, hogy brazil lesz a pápa, mégpedig Odilo Scherer, Sao Paulo érseke. Kissé csalódottak voltak a hír hallatán a Sao Paulo katedrálisában várakozó hívek, de így is örömmel fogadták, hogy Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választották meg a katolikus egyház új vezetőjének.

„Mint mikor Messi gólt rúg”

Egy “politikus pápát” választott meg a konklávé Jorge Mario Bergoglio személyében, aki képes lesz arra, hogy a Vatikánban és az egyházban rendet tegyen – mondta el az MTI-nek szerdán telefonon Fóthy István, az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetségének elnöke.

Szerinte az új katolikus egyházfő rendkívül intelligens, tanult ember, egy “igazi jezsuita”. Az argentin bíborost személyesen is ismerő elnök elmondta: Bergoglio bátorságára vall, hogy rendszeresen szót emelt az Argentínában komoly problémát jelentő politikai korrupció ellen.

“Buenos Airesben most olyan a hangulat, mint mikor Messi gólt rúg” – jegyezte meg Fóthy István. Mint mondta, ő maga nem vesz részt az utcai ünneplésben, hanem  elvonul, hogy imádkozzon az új pápáért, akire “nehéz feladat vár”.

Twitteren már bejelentkezett

Az argentin Jorge Mario Bergoglio bíboros megválasztása után alig két órával már élt az új pápa Twitter-fiókja, szerda este megosztották a szentatya első bejegyzését is.

“Habemus Papam Franciscum” – ez volt a népszerű közösségi portálon az I. Ferenc pápa nevében érkezett üzenet a Pontifex nevű fiókban.

Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.

Európai vezetők már gratuláltak az új pápának

Közös közleményben gratulált szerdán  I. Ferencnek pápává választásához Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A két uniós vezető a szerdán megválasztott argentin bíborosnak hosszú és áldott pápaságot kíván, amely lehetővé teszi majd, hogy “Őszentsége és a katolikus egyház megvédje és előmozdítsa a béke, a szolidaritás és az emberi méltóság alapvető értékeit”. Ezeket az értékeket Barroso és Van Rompuy “létfontosságú útjelzőknek” nevezi a mélyreható változásokon keresztülmenő, számos kihívással szembenéző világban.

A belga és a portugál uniós politikus közleményét azzal zárja, hogy hangot adnak abbéli meggyőződésüknek, hogy I. Ferenc erővel és elszántsággal folytatja majd elődei munkáját, és a világ népeit és vallásait közelebb hozza egymáshoz.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke közleményében azt is kiemeli, hogy az egyházfő  olyan időszakban kap lehetőséget az egyház megújítására, amikor az számos sorsdöntő kihívással kénytelen szembenézni. A német szociáldemokrata politikus szerint a pápa útmutatással szolgál, inspirációt és reményt ad hívők százmillióinak a világon, azt pedig, hogy az új pápa Európán kívülről származik, “bátorító jelnek” nevezi.

Twitterüzenetben méltatta I. Ferencet a brit kormányfő

David Cameron a rövid üzenetben azt írta, hogy a világszerte 1,2 milliárd hívőt számláló katolikus közösség rendkívüli jelentőségű napjává avatta a szerdai napot “Őszentsége I. Ferenc pápa megválasztása Róma 266. püspökévé”.
Nagy-Britanniában 5,3 millió a katolikusok száma; ez a brit lakosságnak hozzávetőleg 9 százaléka.

Obama Amerika erejét emelte ki

Az amerikai nép, valamint a first lady és a maga jókívánságait tolmácsolta Barack Obama amerikai elnök is.”A szegények és azok bajnokaként, akik közöttünk a legsebezhetőbbek, a szeretet és az együttérzés azon üzenetét viszi ő tovább, amely több mint kétezer éve ihlette meg a világot – azt, hogy egymásban Isten arcmását látjuk” – húzta alá az elnök.

“Megválasztása szintén szól az amerikai földrész erejének és vitalitásának, amely egyre nagyobb mértékben alakítja világunkat, és a spanyol (származású) amerikaiakkal mi, az Egyesült Államokban élők is osztozunk e történelmi nap örömében” – írta Barack Obama.

Kivárt az argentin elnök

Rövid hallgatást követően gratulált I. Ferenc pápának megválasztásához a Twitter közösségi portálon és a kormány által közzétett levélben Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök, aki az utóbbi években több alkalommal is nyíltan összetűzésbe került Buenos Aires szerda este pápává választott érsekével.

A dél-amerikai ország elnöke gyümölcsöző főpapi munkát kívánt a katolikus egyház új vezetőjének. “A magam, a kormány és országunk népe nevében szeretném üdvözölni Önt és kifejezni gratulációmat abból az alkalomból, hogy megválasztották Róma püspökévé, az egyetemes egyház vezetőjévé” – olvasható a Kirchner I. Ferenchez szóló levelében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik