A XX. századi szembenállás után ugyanis a XXI-ben rögtön helyreállt
a sokpólusú világ. „Napjainkban nyolc meghatározó jelentőségű hatalmi gócpont
körvonalazódik: az Egyesült Államok, az euróövezet, külön Nagy-Britannia,
Oroszország, India, Kína, Japán és Brazília.
A nyolc közül gazdasági és katonai súlyával három óriás emelkedik ki: az
USA, az euróövezet és Kína. Ez a három tömb egyenként több mint tízezer
milliárd dolláros bruttó hazai termékkel bír. (Kína persze csak vásárlóerő
paritáson számolva)” – mondja ki nyitásként.
Az USA-ról, mint szuperhatalomról az a véleménye, hogy
„óriási méretű, rendkívül rugalmas, de elégtelen belső megtakarításokkal és
termelését messze meghaladó fogyasztással” jellemezhető gazdasága van. Kína
viszont az ellenkezője: „hatalmas népesség iszonyú szorgalommal,
robbanásszerűen bővülő exporttal, hihetetlen mértékű belső megtakarítással”.
Pedig szegény ország létére óriási tőkeexportot hajt végre, és órásiak a
devizatartalékai. „Az euróövezet ebből a szempontból valamiféle köztes helyet
foglal el, egyáltalán nem zárt, de csaknem teljesen kiegyensúlyozott gazdasági
egység” – teszi hozzá.
Ez a pillanatnyi helyzet Bokros értékelése szerint, de a közeljövő
már nem ilyen rózsás. Azt mondja, hogy a változás iránya nem túl rózsás, „ebből
a szempontból az euróövezet már nem mutat túl biztató képet: a három nagy
hatalmi csoportosulás közül itt a legalacsonyabb a gazdasági növekedés.” És
nemcsak az a baj szerinte, hogy az elmúlt évtizedben az eurózóna tényleges
növekedése legfeljebb évi 1 és 3 százalék között ingadozott, míg az Egyesült
Államok inkább 3 és 5 százalék közötti, Kína pedig 10 százalék körüli növekedéssel hívta fel
magára a figyelmet. „Nagyobb baj, hogy az euróövezet növekedési képessége
(potenciálja) a számítások szerint jóval alacsonyabb, mint bármelyik más nagy
világgazdasági egységé (az egyetlen Japánt leszámítva). Ez azzal a veszéllyel
fenyeget, hogy az euróövezet lemarad a versenyben, lecsúszik a nagyságrendi
sorrendben, veszít hatalmából.”
Mindez önazonosság-válságot okoz Európában. Európa mindeddig
képtelen volt a globális versenyképesség és a társadalmi szolidaritás szigorú
követelményeit összeegyeztetni. Ezért fontos kérdés: akarunk-e lenni Európai
Egyesült Államok? „Versenyképességünk érdemi növelése nélkül nincs esély
globális súlyunk és befolyásunk megőrzésére. A társadalmi szolidaritás újraértelmezése
és újjáépítése nélkül nem őrizhetjük meg Európa vonzerejét. Ez utóbbi nélkül
viszont nincs lehetőség az unió további bővítésére” – állítja Bokros Lajos.
Európa rendkívül szerencsés térség, teszi hozzá: nem
birodalom, hanem önkéntes államszövetség. Sikere legfőbb záloga éppen
különleges vonzerejében rejlik. Azonban az Európai Unió gazdasági vonzereje nyilvánvalóan elsősorban globális versenyképességétől függ.
(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)
