Tudomány

Élen a magyar fizikusok

A Hadronütköztetővel kapcsolatos cikkekben Magyarország vezeti az idézettségi ranglistát.

Világelsők a magyar kutatók az egy cikkre jutó hadronfizikai hivatkozások listáján. Derült ki a Reuters hírügynökség által végzett elemzésből. Magyarország az egy cikkre juto hivatkozások listáján megelőzte Izraelt, Horvátországot, Dániát, Romániát és Tajvant.

Csörgő Tamás, aki a PHENIX kísérlet magyar csoportjának témavezetője szerint, az idézettségi mutató a tudományos munka minőségét, annak hatását jelzi.

“Ha megvizsgálnánk, hogy ezt a szép eredményt milyen kutatási támogatás mellett értük el, az egységnyi támogatásra jutó hivatkozások számában nagyon magasan vezetnénk a többiek előtt, hiszen a hazai kutatók kollégáikhoz képest igen nehéz anyagi körülmények között értek el kimagasló eredményeket.” – nyilatkozta a fizikus a Magyar Tudományos Akadémia híroldalának.

A nemzetközi együttműködés keretében, az USA Brookhaveni Nemzeti Laboratórium RHIC gyorsítójánál folytatott PHENIX kísérlet eredményei például négy cikkel kerültek be az első húsz legtöbbet idézett tanulmány közé.

A ScienceWatch.com tudományfigyelő szerint meglepetés, hogy az egy publikációra eső hivatkozások számának 20-as listájában a világranglista első helyen jelenleg Magyarország, a magyar fizikusok állnak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Magyar fizikusok az idézettségi ranglista élén (MTA)

A legtöbbet idézett tanulmány (Arxiv)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik