„A mai fiataloknak nem jó a közérzetük. Nem ismerik el többé a maguk jogát a fiatalsághoz, és minden úgy történik, mintha az ifjúság nem is egy meghatározott életszakasz lenne, inkább egyfajta osztályjelenség, jogtalanul meghosszabbított gyermekkor, az úrigyerekeket megillető felelőtlenséghaladék” – kesergett Sartre a ’40-es években.
A mai fiataloknak sem jó a közérzetük. Az egyetemisták a kormány szerint egy olyan csoport, amelyik jó sok pénzért kapja meg az „úrigyerekeket megillető felelőtlenséghaladékot”. A felsőoktatás egy nagy tétel a büdzsében, amit minél jobban le kell szorítani. A kormány – tegyük hozzá: pont úgy, mint eddig az összes elődje – nem úgy tekint a köz-, és felsőoktatásra, mint beruházásra a jövőbe, hanem úgy, mint húzós, mai kiadásra. Évi mintegy 900 milliárd forintra.
A felsőoktatási rendszert át kell alakítani. Ezt nem vitatja senki. A rektorok, a hallgatók, az oktatáskutatók, az Akadémia rendre kinyilvánítja, hogy színvonalasabb, a munkaerőpiacnak megfelelőbb felsőoktatásra van szükség. Ez a közös nevező a kormányzati szándékokkal. (De hát ki nem akar színvonalasabb felsőoktatást?)
Hangoztatja is mindig a nagy egyetértésről papoló oktatási államtitkár. De a kormányzat nem hallgat sem a hallgatókra, sem a kutatókra, sem a rektorokra, nem veszi figyelembe a nemzetközi tapasztalatokat.
Az egyetemisták szerint mára Hoffmann Rózsa személye a legnagyobb akadálya annak, hogy színvonalasabb legyen a felsőoktatás. A HÖOK elnöke, miután az oktatási államtitkárral másfél éve nem jutott dűlőre, újra Navracsics Tiborral egyeztetett és a miniszterelnök-helyettessel szót értett. Még nem eléggé, de, mint mondták, biztató tárgyalás volt. Talán, mert valaki komolyan vette a hallgatókat.
Igaz, a két legfontosabb pontban, az államilag támogatott hallgatók röghöz kötéséről és a bújtatott tandíjról egyelőre nincs közös álláspont. A mai kormány 2008-ban utcára vitte az egyetemistákat, egy a mainál sokkal csekélyebb mértékű tandíj ellen. Csütörtökön a hallgatók újra utcára vonultak a brutális tandíj ellen. Felravatalozták „a 2011-ben a Szalay utcában gyilkosság áldozatává vált magyar felsőoktatást”. De hozzátették, bíznak a feltámadásban.
A jelképes temetés az idősebbeknek felidézett egy másik koporsót is. 1989-ben, Nagy Imre újratemetésén egy fiatalember arról beszélt, hogy a Hősök terén felravatalozott „hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik”. Orbán Viktor akkor épp két éve kapta meg a diplomáját. Most az ő kormánya miatt kényszerülnek a diákok eltemetni egy újabb nemzedék húsz vagy ki tudja hány évét?
A mai fiataloknak nem jó a közérzetük. Csütörtök este a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma előtt néhány órára kicsit jobb lett. Kiálltak magukért, a jövőjükért. A híres sartre-i tan szerint a másik ember tekintete alapvetően befolyásolja az egyéni morált. Vagyis, a bűn onnantól bűn valójában, ha mások meglátják. A hallgatók most jelezték, valamit észrevettek és nem akarnak szorongani a jövőjük miatt, mert az ember szabadságra született, a félelem pedig megöli a szabadságot.
