Belföld

Tényleg volt Ovi és Bajusz dosszié

Demeter Ervin szerint a Portik-Laborc ügy nem "félrelépés" volt, az MSZP üzemszerűen használta politikai célokra a titkosszolgálatot.

Az első Orbán-kormány titokminisztere azt mondta, nem véletlen félrelépés Laborc Sándor szövetkezése Portik Tamással, ugyanis a Gyurcsány-kormány időszaka alatt üzemszerűen használták politikai és alvilági célokra a titkosszolgálatokat. “Ez egy hétköznapi gyakorlat volt” (…), üzemszerűen így működött a Laborc-féle titkosszolgálat” – tette hozzá.

Demeter Ervin azt mondta: a 2010-es kormányváltás után derült fény arra, hogy van olyan műveleti dosszié, amiben a Fidesz elnöksége és a pártelnök közötti, 2006-os telefonbeszélgetés tartalmát rögzítették. Emellett az is kiderült, hogy egy fideszes vezetőt rendszeresen lehallgattak. A volt főigazgatónak “Ovi” és “Bajusz” néven volt telefonbeszélgetéseket és kapcsolatokat elemző dossziéja. (Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy Laborc Sándor a katonai ügyészség szerint jogtalanul gyűjtött és tárolt adatokat, az akkor még ellenzékben politizáló Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról.)


Fotó: MTI / Földi Imre

Az Alkotmányvédelmi Hivatal az előző héten oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára.

A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni.

A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kedden döntött arról, hogy a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló, paritásos alapon működő ténymegállapító albizottságot állít fel. A köztévé a minap azt állította, hogy Portik Tamás állhatott a Kósa Lajos fideszes debreceni polgármester elleni lejárató akció mögött.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik