Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki Laborc Sándort

A Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját feltört informatikai rendszerek ügyében kérdezhették.

Az MTV Híradó úgy tudja, a Budapesti Katonai Ügyészség több állami hivatal informatikai rendszerének feltörése miatt még az előző kormány idején ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Később ezt egyesítették a fideszes Demeter Ervin beadványával, aki a fentiektől függetlenül tett feljelentést. A közszolgálati televízió híradójának információi szerint Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját már gyanúsítottként is kihallgatták.

Korábban Demeter Ervin azt mondta, gyanúja szerint pártpolitikai célokra használták a titkosszolgálatokat. Ezt akkor Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója tagadta, Laborc Sándor, a hivatal későbbi főigazgatója pedig Demeter személye miatt el sem ment a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tényfeltáró albizottságának meghallgatására, amely a polgári titkosszolgálatok elmúlt nyolc éves tevékenységéről folytatott vizsgálatot.

AJÁNLOTT LINK:

Gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját (Hirado.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik