A nagy múltú iskola tanárai – szerkesztőségünkhöz is eljuttatott – nyílt levelükben a nyugdíjas pedagógusok elbocsátása és annak következményei ellen tiltakoznak. Emlékeztetnek rá, hogy 2012. december 29-én kormányhatározat jelent meg a nyugdíjas pedagógusok felmentésérő. Abban 2013. július 1. szerepelt határidőként, amíg az érintettek dönthetnek arról, a nyugdíjat választják vagy arról lemondva tovább szeretnének dolgozni.
„Márciusban az iskolában nyugdíjasként dolgozó kollégáknak „továbbfoglalkoztatás iránti kérelmet” kellett benyújtaniuk az intézményfenntartóhoz, ha szeretnék a munkájukat folytatni. Nálunk az iskola kérte a fenntartót, hogy az eredményes működés érdekében maradhassanak a kollégák, mert munkájukat nem tudjuk nélkülözni, illetve pótolni, hiszen épp azokról van szó, akik a legtekintélyesebbek, a legtapasztaltabbak a tanári karban. A kollégák fele megkapta a lehetőséget, a másik fele nem. Az indoklás szerint az elutasításnak ez volt az indoka.
„Tájékoztatom, hogy a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai alapelvekről szóló 1700/2012. (XII.29) Korm. határozat értelmében az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatás iránt benyújtott kérelmét – munkahelyi szervezeti egysége, valamint a tankerület alaptevékenységének áttekintése eredményeként, figyelemmel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartói és működtetői érdekeire is – továbbfoglalkoztatását nem támogatom.”
A tanári kar érthetetlennek nevezi, kinek és milyen érdekéről van szó. „Annak az osztálynak, amely az érettségi előtti utolsó évben kap új tanárt, hogy felkészüljön a vizsgákra, biztosan nem. Annak a kollégának sem, aki szeretne dolgozni, az ereje, a tapasztalata, tudása, szeretete megvan ehhez, lélekben még nem is készült fel, még „végigvitte volna” az utolsó osztályát, hogy fokozatosan és szépen engedje el magától mindazt, amiben három-négy évtizede élt. Annak a tanárnak sem, akinek egy ilyen feladatot kell átvennie. A munkahelyi szervezeti egységnek tehát nem érdeke.
Akkor a KLIK-nek és a Tankerületnek miféle érdeke fűződik hozzá?” – teszi fel a kérdést a tantestület, amely szerint erről tájékoztatni kellene a munkahelyi szervezeti egységet és az érintett tanárt. „Az iskolában emberek foglalkoznak emberekkel. Egymással érzelmi, intellektuális, emberi viszonyt alakítanak ki nem kevés fáradság árán. Egy tanári kar pedig hosszú idő alatt felépített, közösség. Egy ilyen alrendszerbe avatkozik be most a fenntartó bürokratikus eszközökkel, ismeretlen és megismerhetetlen okkal és célok érdekében. Így az érintettek (tanár, diák, tantestület) önbecsülése, emberi méltósága sérül. Érdekeik ismeretlen érdekeknek rendelődnek alá, hiszen a döntéshozók figyelmen kívül hagyták a véleményüket”.
A tantestület szerint a döntésnek beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen a tanáruktól megfosztott csoportokat valakiknek át kell venni. “Esetleg úgy, hogy már eleve teljes óraszámban tanít – mintegy kétszáz diákot, s most majd kap újabb harmincat, hogy ismerje meg, nevelje, készítse fel őket. Természetesen külön díjazás nélkül, merthogy az életpályamodellel együtt járó „új munkarend” szerint 22-26 óra a megtartandó tanítási órák száma, tehát a fizetése evvel vagy e nélkül az osztály nélkül is ugyanannyi lesz. De itt nemcsak a plusz munka ellentételezésének elmaradásáról van szó, hanem a szellemi, érzelmi, idegi teljesítőképesség határairól is.
Az iskolavezetés és a tankerület nem tud semmit mondani arról, hogy másképp, óraadó alkalmazásával megoldható lesz-e a helyzet, s ha igen, akkor végképp érthetetlen: a nyugdíjast azért kell elküldeni, hogy a helyébe másik részfoglalkoztatású dolgozót vegyünk fel? Ha júniusban ilyen előkészítetlen és tervezhetetlen a szeptemberben induló tanév, mi hozhat biztonságérzetet és nyugodt körülményeket? A kiszámíthatatlanság és bizonytalanság szorongást szül.
Kérdés, hogy a döntéshozók tényleg ezt a mintát szeretnék a gyerekeknek és a fiatal kollégáknak közvetíteni. Ilyen kilátásokkal számoljanak? A fenti döntés és az eljárás módja azt sugallja, hogy a tapasztalat, a tudás, a hűség, az elkötelezettség nem ér semmit. A maradók számára a többletmunka szinte teljesen megszünteti az örömmel végzett, igazi alkotó munka lehetőségét”. Mindezek ellen tiltakozik a Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete.
