A szerdai tragikus eseménnyel Tunéziának egy teljesen új problémával kellett szembenéznie, írja az amerikai Foreign Policy. Az arab tavasz forrongásait egyedül a Líbia és Algéria közé szorult kis országban követték politikai kompromisszumok, majd nemzeti konszenzus. Bár történt már pár gyilkosság, és a katonákat, tisztviselőket érték támadások, de a civileknek még nem kellett jelentősebb terrorista támadást elszenvedniük. Szomszédaikkal ellentétben a tunéziaiak egy jól működő demokráciát építgetnek. Líbia a totális káosz felé sodródik, Egyiptom, a demokráciával való rövid kacérkodás után, nem is annyira leplezve, újra a katonai diktatúrává válik. A szerdai támadás a tunéziai demokratizálódási folyamat próbatétele. Ha a politikusok rosszul reagálnak rá és hagyják, hogy a régi ellentétek újra lángrakapjanak és beférkőzzenek a politikai folyamatokba, Tunézia is a szomszédos államok sorsára juthat.
2013-ban két vezető politikus meggyilkolásakor már majdnem lesiklott az ország a nemzeti megbékélés felé vezető útról. A parlament hónapokra bezárt. Úgy tűnt, a terroristák elérték a céljukat, de mindkét oldal – a mérsékelt iszlamisták és szekularisták – vezetősége a kezébe vette az ügyet és véget vetett a patthelyzetnek. A parlament újra kinyitott, folytatódtak a tanácskozások és végül megegyezés is született. 2014-ben Tunéziának sikerült békés demokratikus választásokat tartania, ráadásul a hatalomváltás is zökkenőmentesen zajlott, ami igen ritka jelenség a viharos Közel-Keleten. Az arab tavasz egyetlen diadala idáig sikerrel vette az akadályokat.
Fotó: Europress/AFP/Fethi Belaid
Kijönnek a fényre
A szerdai merénylet azonban beárnyékolhatja Tunézia sikerességét. A szélsőségeseket idáig a háttérbe tudták szorítani, de a tuniszi támadás kitűnő alkalom az előlépésre mind az iszlamisták, mind a szekularisták szélsőséges szárnyai számára. Egy ilyen merénylet jó ürügy arra, hogy az ellenfeleiket hibáztassák, és megosztó politikával népszerűsítsék a programjaikat.
Biztosan lesznek az újonnan megválasztott elnök, Bedzsi Káid esz-Szebszi pártjából is, akik kemény bosszút fognak követelni, és azok a hangok is fel fognak erősödni, akik az iszlamistákat tették felelőssé a tunéziai zavargásokért és az erőszakos megnyilvánulásokért. Érdemes szem előtt tartani, hogy a tavalyi választási kampány során esz-Szebszi engedett az efféle nyomásnak és tévesen dzsihadistának nevezte iszlamista riválisát, ami egy elég tisztességtelen és uszító hatású vád volt.
Esz-Szebszi csakis úgy válhatott az összes tunéziai polgár elnökévé, hogy figyelmen kívül hagyta az ilyen hangokat és a mérsékelt iszlamistákkal való közös munkára koncentrált. A nyugalmat a hírszerzési műveletek és a biztonsági erők fokozott jelenlétével biztosította, anélkül, hogy feláldozta volna az annyira nehezen elért politikai előrelépéseket, vagy megsértette volna a polgárok alapvető jogait.
A másik félnek, az iszlamista en-Nahda pártnak továbbra is jóhiszeműen együtt kell dolgoznia a kormánnyal, és el kell kerülnie az olyan provokatív retorikát, ami a támadásért bármilyen politikai pártot, vagy vezetőt hibáztatna.
Mindkettőjüknek nehéz lesz megállni, hogy ilyen módszerekhez folyamodjanak. Pont az ehhez hasonló pillanatok, amikor a helytelen út lenne a könnyebbik megoldás, teszik leginkább próbára a döntéshozókat. Tunézia vezetősége – Líbiáéval és Egyiptoméval ellentétben – már kiállt hasonló próbákat, de most nőtt a tét. Ha elbuknak, komoly veszélybe sodorhatják az országban zajló politikai átmenetet.
A merénylet helyszíne, a Nemzeti Múzeum kapcsán egy történelmi párhuzam is felmerülhetne és példával szolgálhatna a politikai elit számára. Több mint kétezer évvel ezelőtt Karthágó, a Tunisztól pár kilométerre fekvő ókori civilizáció elpusztult a harmadik pun háború során, mert vezetői folyton viaskodtak, ahelyett, hogy a civilizáció közös ügyeivel foglalkoztak volna. A megosztott Karthágót a rómaiak könnyedén elfoglalták és lerombolták.
A Bardo Múzeum őrzi az ókori Karthágó kincseit, nem beszélve arról, hogy közvetlen szomszédságában található a parlament épülete. A tunéziai politikusok, akiket evakuáltak az épületből a támadás alatt, lehet elsiklottak az esemény szimbolikus jelentései felett, de semmiképp sem engedhetik meg maguknak, hogy ne tanuljanak a leckéből.
Fotó: Europress/AFP
Szimbolikus hely
Habib Esszid miniszterelnök is kiemelte beszédében, hogy a Bardo Nemzeti Múzeum Tunisz legfőbb nevezetessége. “Az összes tunéziainak össze kellene fognia ezután a támadás után, amley a tunéziai gazdaságot szeretné tönkretenni” – mondta.
Az áldozatok többsége külföldi turista volt, ketten érkeztek az Egyesült Királyságból, és egy-egy fő Olaszországból, Spanyolországból és Franciaországból. Ez a merénylet egyáltalán nem kedvez a tunéziai turizmus számára, ami épp most kezd fellendülni az arab tavasz felkeléseivel járó visszaesés után. A támadás miatt a látogatók inkább Marokkót választják majd, amit Tunézia törékeny gazdasága nagyon meg fog sínyleni. Ha a merényletnek köszönhetően az megtorpan az amúgy is lassú ütemű gazdasági fellendülés, az még nagyobb kihatással lesz a politikai átmenetre.
Ezt a támadást valószínűleg még több is fogja követni. Tunézia szomszédsága nem mondható a legbiztonságosabb környéknek. Keletre a líbiai zűrzavar húzódik, nyugaton, az algériai határ mentén a Chami hegyekben bújkáló terroristák hózódnak meg, nem is beszélve arról, hogy Szíriában és Irakban harcoló külföldi dzsihadisták nagy része tunéziai származású. Ha ezek a szélsőséges iszlamisták hazatérnének, előszeretettel segédkeznének az ország destabilizálásában.
