Nagyvilág

Merénylet Tunéziában: 17 turistát megöltek

tunéziai merénylet (tunéziai merénylet)
tunéziai merénylet (tunéziai merénylet)

Tuniszban 19 ember, köztük 17 turista vesztette életét. A fegyveresek - akik túszokat is ejtettek - tüzet nyitottak a látogatókra egy múzeumban. A támadókat lelőtték, de több terrorosita is elszökhetett. 

Habíb Eszid sajtóértekezletén elmondta, az áldozatok között lengyel, olasz, spanyol és német turisták voltak. A tunéziai áldozatok közül az egyik egy múzeumi takarítónő, a másik rendőr volt. Két támadót lelőttek a rendfenntartók a túszszabadító akció során, de másik kettő vagy három még szökésben lehet. Több tucatnyi ember megsebesült, köztük olaszok, franciák, dél-afrikaiak, lengyelek és japánok vannak. Őket a kórházban felkereste Bédzsi Káid esz-Szebszi államfő, és azt ígérte, hogy mindent megtesznek, hogy ilyesmi többé ne történhessen.

A terroristák először a buszukból kiszálló turistákra nyitottak tüzet a Bardo múzeumnál, majd az épületben is vadásztak rájuk. A terepszínű ruhába öltözött támadó géppisztollyal voltak felfegyverkezve. A látogatók többségét sikerült kimenekíteni az épületből.

A múzeummal szomszédos parlamentet kiürítették. A tudósítások szerint a környéket azonnal elárasztották a rendőrök, akik később megrohamozták az épületet. Az ország kormányfője, belügyminisztere és védelmi minisztere válságtanácskozást tartott.

A merénylet elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett, s egyelőre a tunéziai hatóságok sem neveztek meg gyanúsítottat.

A XV. századi királyi palotában elhelyezett Bardo múzeum Tunisz egyik fő látványossága, az ország történetét mutatja be, és ott van a világ egyik legnagyobb római mozaikgyűjteménye.

Tunézia a 2011-es januári forradalom óta iszlamista terroristákkal küzd, akik az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei. Szíriában és Irakban mintegy 3 ezer tunéziai harcol az Iszlám Állam oldalán.

A szerdai merénylet súlyos csapást jelent Tunézia erőfeszítéseire, hogy újjáélessze az idegenforgalmat, amely a forradalom előtt kimagasló bevételeket hozott. A tunéziai terroristák eddig főként rendőröket és katonákat vettek célba, turistalátványosságokat évek óta nem, viszont 2012-ben megrohanták az amerikai nagykövetséget is.

Nem tudni, hogy a támadás összefügg-e azzal a keddi bejelentéssel, hogy Líbiában megölték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik parancsnokát, aki Tunéziában a legkeresettebb bűnözők közé tartozott. Ahmed ar-Rujszit politikai gyilkosságok miatt körözték.

 Fotó: MTI/EPA/Mohamed Messzara 

Nem tudni magyar áldozatról

Sem a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), sem a tuniszi magyar nagykövetség nem tud arról, hogy magyar érintettje is lenne a szerdai tunéziai túszejtésnek.

A tárca MTI-nek küldött rövid válaszában az állt, hogy magyar érintettről jelenleg nincs tudomásuk.

Az MTI megkereste a tuniszi magyar nagykövetséget is. Pántos György nagykövet arról tájékoztatott, hogy a helyi hatóságok sem tudnak magyar áldozatról vagy sérültről. Magyar turistacsoport nem volt a múzeumban, amikor megtámadták azt – tette hozzá.

Tunézia a 2011-es januári forradalom óta iszlamista terroristákkal küzd, akik az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei. Szíriában és Irakban sok tunéziai harcol az Iszlám Állam oldalán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium elítélte a támadást. A tárca közleménye szerint “a terrortámadás semmivel nem igazolható. Mélyen együtt érzünk az áldozatok hozzátartozóival. Magyarország támogatja a tunéziai kormányt a terrorizmus ellen folytatott küzdelmében”. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik