Nagyvilág

Terjed a közterületi alkoholfogyasztás tilalma a cseh városokban

Az alapvetően az italozók szemetelése miatt bevezetett tiltások a bírságok miatt jelentős bevételi forrásnak számítanak.

Terjed a közterületi alkoholfogyasztás tilalma a csehországi városokban. Míg öt éve csak nagyjából egytucatnyi város közterületein volt tilos az alkoholfogyasztás, ma ez már több mint 300 települést érint.

A közterületeken való alkoholfogyasztást a csehországi önkormányzatok azért tiltják, mert az érintettek általában szemetelnek és rendetlenséget csinálnak az adott helyeken. A tiltás alapvetően a tömegközlekedési eszközök megállóit, a parkokat, kórházak, iskolák, temetők, üzletközpontok környékét érintik.

Az első tiltásokat 2005-ben és 2006-ban adták ki, de többségüket a belügyminisztérium hatályon kívül helyezte. Döntését azzal indokolta, hogy ennek a problémának a szabályozása nem tartozik az önkormányzatok hatáskörébe.

Néhány önkormányzat azonban az alkotmánybírósághoz fordult, amely 2008-ban úgy foglalt állást, hogy a városoknak joguk van a kérdés szabályozására. Ezt követően megugrott azon települések száma, ahol a közterületi alkoholfogyasztást erősen korlátozták, és bírságokat is bevezettek. A települések teljes közterületén azért nem lehet megtiltani az alkoholfogyasztást, mert az már az emberi jogok korlátozásának minősülne.

A prágai Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági lap összeállítása szerint a legmagasabb bírság akár a 30 ezer koronát is elérheti. Sok város a bírságokból szép bevételekre tesz szert. Prága 2011-ben például majdnem 800 ezer koronát szedett be például ezen a jogcímen. A morvaországi Olmütz csak idén januárban 60 ezer koronával gazdagította kasszáját. A mintegy 15 ezer lakosú Uherské Hradiste városban egy hónap alatt öt ezret szedtek be.

Az önkormányzatok is elismerik azonban, hogy a leginkább érintettektől – a hajléktalanoktól – sosem látnak egy koronát sem. Tőlük a városi rendőrök elkobozzák az alkoholt. Néhány városban az alkoholfogyasztás mellett a városközpontokban megtiltották a koldulást, a kéregetést is. Az önkormányzatok szerint az intézkedések javították a közbiztonságot és a tisztaságot a városokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik