Élet-Stílus

Sör, bor, pálinka egyaránt jó, ha sokáig akarsz élni

Manapság nem „divat” a sörivás, a sznobok inkább bort kortyolgatnak, pedig a habos nedű legalább olyan jót tesz az egészségnek.

Több tanulmány is talált összefüggést a mértékletes alkoholfogyasztás és a hosszú élet között, a bor pedig az általános vélekedés szerint több jótékony hatással bír, mint más szeszes italok. Egy új kutatás alapján azonban más alkoholok éppen olyan hatásosak lehetnek, ha életünk meghosszabbításáról van szó. A bor csupán azért tűnhet hatékonyabbnak, mert az azt választók általában véve is jobb egészségnek örvendenek.

A kutatók 802 főt – 55 és 65 év közötti férfit és nőt – vizsgáltak meg. Közülük 281 alkoholfogyasztásának egyharmadát sem tette ki a bor; 176 esetében mintegy kétharmadnyi vagy még több volt a bor abból, amit megivott; 345 pedig antialkoholista volt. Azok közül, akik ittak alkoholt, ezt napi egy-két pohárral tették.

A kutatók 20 éven át kísérték figyelemmel a mintát. Azok, akik több bort ittak, tovább éltek, mint az absztinensek, sőt a sok bort fogyasztók megelőzték a csak keveset kortyintókat. Ám azok, akik borból kevesebbet ittak, eleve idősebbek voltak, inkább férfiak, fizikailag kevésbé aktívak, dohányoztak és alacsonyabb volt a társadalmi státuszuk is. Miután figyelembe vették ezeket a változókat is, illetve kiegyensúlyozták hatásaikat, kiegyenlítődött a „verseny” a két – egyaránt csak mértékkel(!) – ivó csapat között, függetlenül attól, hogy bort, sört vagy épp martinit szürcsöltek szívesebben.

A kutatás vezetője, Charles Holahan pszichológus szerint az idősebbeknek jót tehet a mértékletes alkoholfogyasztás függetlenül attól, mit isznak. A Texasi Egyetem kutatója azért hozzátette: „A tanulmány nem szeretne arra ösztönözni, hogy valaki azt higgye, hogy a borivás a jobb egészség felé vivő út.”

A The Journal of Studies on Alcohol and Drugs című szaklap januári számában ismertetik a tudományos közvéleménnyel eredményeiket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik