Belföld

Hétvégi Barométer – április 7.

Horn Gyula ismét előtérben. Elvesztette a metrópert a főváros. Nincs új ajánlat a médiatörvényre. Lebontanák a kapukat az autópályákon. Erősödik az orosz érdekeltség a TVK-ban. Újabb dokumentumok az országimázs milliárdjairól. Hétvégén pihen a Figyelő Barométer.

Egy nap alatt végigfutott a magyar tájékoztatás összes fórumán, hogy Horn Gyula kész elvállalni a pártelnöki posztot, ha felkérik. Közben folyik a miniszterelnök-jelöltek meghallgatása a pártban, amelynek egyetlen vezetője, Kovács László, a párt elnöke sem fűzött megjegyzést Horn Gyula ajánlatához, aki az MTI-nek azt is elmondta: a választási győzelem érdekében a pártelnöki és a miniszterelnök-jelölti funkciót szét kellene választani. Az országban zajló eseményekről hetek óta alig van véleménye az ellenzéknek.

Nehéz helyzetbe hozta a Szabad Demokraták Szövetségének elnökét, a főpolgármestert a legfelsőbb bíróság tegnapi ítélete a metróperben. Várhatóan felülvizsgálati kérelmet nyújt be a fővárosi önkormányzat a Legfelsőbb Bírósághoz az ügyben, és egyidejűleg folytatja a beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzését, s nem állnak le az előkészítő munkálatok sem. Továbbra is folytatódik az érintett terek felszíni rendezése. Annak ellenére, hogy a jogerős döntés szerint a felek között még 1998-ban létrejött megállapodásban a pénzügyminiszter olyan kötelezettséget vállalt, ami az államháztartást érinti. Ezt azonban csak törvényi felhatalmazás alapján teheti. Valószínűleg elmennek a metróval még az Alkotmánybíróságra is, hogy a teljesen ellentétes bírói ítéletek ne vegyék el az emberek kedvét a jogállamiságtól.

Törvényes bújócska folyik a médiatörvénnyel is, de ott az uniós csatlakozás forog kockán. Romano Prodi kategórikus kijelentésére azonnal reagált Sasvári Szilárd, a parlament kulturális bizottságának elnöke, és egyértelművé tette, hogy nincs új javaslata, de az ellenzéknek most már meg kellene szavaznia a korábbit, azt a változatot, amely szerint a közszolgálati kuratóriumokban a koalíciónak a MIÉP-pel meglenne a döntő többsége.

Újabb találgatások kezdődhetnek a TVK orosz kapcsolatairól. A cég tegnap bejelentette, hogy 14,66 százalékra növelte részesedését osztrák részvényese, a CE Oil&Gas GmbH. Nem ismeretes, hogy az osztrák cég kitől vásárolt, ám a csomag zöme minden bizonnyal a korábbi milfordos vagy ÁÉB-s pakettből származik. Ugyancsak tegnap jelentették be, hogy a Mol a Deutsche Bank érdekeltségi körébe tartozó, korábban az Édász 12 százalékos tulajdonosaként felbukkant Matura GmbH számára értékesítette a múlt héten 9,67 százalékos TVK-részvénycsomagját. A CE Oil igazgatója a Napi Gazdaság kérdésére megismételte korábbi kijelentését, miszerint továbbra sem zárja ki annak lehetőségét, hogy cége nyilvános vételi ajánlatot tesz a BorsodChem-részvényekre.

Az oroszok térnyerési szándékának legutóbbi jele Jakob Goldovszkijnak, a Gazprom érdekeltségébe tartozó Szibur elnökének nemrég a Financial Timesnak adott nyilatkozata, mely szerint cégének a TVK részvényeinek 25 százalékára vételi joga van, és tárgyalásokat akar kezdeni a TVK legnagyobb tulajdonosával, a Mollal a BorsodChem és a TVK összeolvasztásáról. A bejelentett tranzakció után a TVK legnagyobb tulajdonosa továbbra is a Mol maradt 23,2 százalékos részesedésével. Emellett 24 százalékos vételi joga van a CIB Bank, a Deutsche Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank érdekeltségébe tartozó 24 százaléknyi részvényre, ami összesen 47,2 százalék befolyást jelent.

Mégiscsak fontolgatják a sztrádakapuk lebontását – írja a Népszava. A javaslat kivitelezése csaknem kétmilliárd forintos kiadással járna, ha – miként az a közlekedési tárca napokban elkészített előterjesztésében szerepel – a kormány lebontatná és “áthelyezné” az M3-ason és az M1-esen felépített fizetőkapukat. A két pályán összesen 60 kapu üzemel, az épületek értéke több milliárd forint. Az M3-ason a 38 építmény akkor csaknem hárommilliárd forintba került, az M1-es Győr és Hegyeshalom közötti szakaszán a 22 – kétmilliárdba. Így a fizetőkapuk építése és lebontása összesen hozzávetőleg hétmilliárd forintos kiadást jelentene.

Újabb dokumentumokat ismertet a Magyar Hírlap arról a pályázatról, amely alapján az Országimázs Központ több milliárdot fizet az Ezüsthajó Kft.-nek. Külföldi imázskutatások hiányában inkább csak idézetekből, bölcsességek citálásából építkezik a Happy End országimázs-pályázata, amellyel a cég 4,2 milliárd forintos kétéves megbízáshoz jutott. Egyik országazonosító kampányuk szlogenjét a német idegenforgalom már használta tavaly, másik ötletük viszont a kórházak (hospital) H betűjéről ismertetné fel hazánkat. A pályázatban megjelölt internetcímmel pedig az a gond, hogy már foglalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik