Nagyvilág

Kína kitakarítja a korrupt kommunistákat

Egymás után küldik börtönbe kenőpénzek elfogadása miatt a magas rangú kínai párttagokat. Már a hadsereg tagjai sincsenek biztonságban.

Nagy összegű kenőpénzek elfogadása miatt eljárás indult Hszü Caj-hou tábornok, a kínai központi katonai bizottság korábbi helyettes vezetője, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottságának korábbi tagja ellen – jelentette kedden a Hszinhua hírügynökség. Hszü mindezidáig a legmagasabb rangú katona, akit eljárás alá helyeztek Kínában. 2012-es nyugalmazását megelőzően – a katonai bizottságban betöltött posztja nyomán – az államfő után a hadsereg második számú parancsnoka volt, a 25 fős politikai bizottság tagjaként a legfontosabb döntéseket meghozó szűk körhöz tartozott. 

A 71 éves nyugalmazott tábornok pénzügyeit idén tavasszal kezdték vizsgálni, s korrupció gyanúja miatt júniusban vették őrizetbe. Az állami média beszámolói szerint Hszü “különlegesen magas” összegeket fogadott el közvetlenül vagy családtagjain keresztül, hogy hivatali rangját és befolyását felhasználva illetéktelen előnyökhöz juttasson embereket vagy segítse azok hivatali előrelépését. A konkrét összegeket nem nevezték meg a jelentések. A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint Hszü beismerte a vádakat. 

A kormány átfogó korrupcióellenes vizsgálatai az elmúlt időszakban éreztetik igazán hatásukat a hadsereg tagjai között, s Hszü nem az egyetlen magas rangú tiszt a bukottak sorában. Nyugdíjazás utáni felelősségre vonása ugyanakkor azt az üzenetet közvetítheti, a korrupciós vizsgálatok elől nincs menekvés. 

Hszi Csin-ping kínai elnök – aki a katonai bizottság vezetőjeként a fegyveres erők első számú vezetője – februárban úgy fogalmazott: a hadsereg a korábbinál is szigorúbb felülvizsgálatra szorul, s biztosítani kell, hogy a korrupcióellenes intézkedéseket valóban végrehajtsák.

Április elején a Hszinhua hírügynökség rövid közleményben jelentette be: korrupció, sikkasztás és hivatali befolyással való visszaélés miatt vizsgálják Ku Jün-sant, a Népi Felszabadító Hadsereg logisztikai osztályának igazgatóhelyettesét. Ku pazarló életmódjáról, kétes üzleteiről is hamar napvilágot láttak a részletek, ezzel pedig a férfi lett az első, nyilvánosan is pellengérre állított magas beosztású hivatalnok a hadseregben.

A hadseregen belüli korrupció kiterjedt és átfogó, az a legalacsonyabb szinteken, a bekerülés megvásárlásával kezdődik. Egy korábban nyilvánosságra került dokumentum tanúsága szerint Liu Jüen tábornok a korrupcióról előadást tartva a hadsereg vezetőinek tagjai előtt úgy fogalmazott: “Kínát más ország nem tudja legyőzni, ami képes lehet erre, ráadásul valódi harc nélkül, az a korrupció.” A probléma a hadsereg hatékonyságát veszélyezteti, s az egész szervezetre bomlasztó erőként hat – szemléltette a helyzet súlyosságát Liu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik