Nagyvilág

Kína durván megnövelte katonai kiadásait

Kína az idén 12,2 százalékkal mintegy 132 milliárd dollárra (30 ezer milliárd forint) akarja növelni védelmi kiadásait, de így is jóval elmarad az Egyesült Államok mögött.

Tavaly a hivatalos adatok szerint 720,197 milliárd jüant költöttek védelmi célokra, 10,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A védelmi költségvetés növekedése az elmúlt három évben meghaladta ugyan a gazdaság növekedésének rátáját, de a bruttó hazai terméknek (GDP) így is csak 1,4 százalékát teszi ki. Ezzel messze alatta marad a 3 százalékos világátlagnak – jelentette ki Jin Csuo, a kínai haditengerészet tanácsadó testületének szakértője a Hszinhua hírügynökségnek.

A Nyugat aggódik

A kínai védelmi kiadások nagymértékű növekedésével kapcsolatban az elmúlt években aggodalmukat fejezték ki nyugati és szomszédos államok, miközben kínai szakértők azt igyekeznek bizonyítani, hogy az ütem mérsékelt és összhangban van az ország gazdasági adottságaival.

Jin szerint a fejlesztésekre költött pénz még messze elmarad a szükséges szinttől, különös tekintettel arra, hogy az ország “komoly és növekvő biztonsági kihívásoknak van kitéve”.

Li Ko-csiang miniszterelnök munkabeszámolójában azt hangoztatta, hogy Kína meg akarja erősíteni határainak, tengerpartjának és légterének védelmét. További modernizációt, a fegyveres erők teljesítményének, elrettentő és harci képességének fokozását ígérte az “információs korszakban”. Azt mondta, a kutatásokkal csúcstechnológiát képviselő fegyverek kifejlesztésére törekszenek.

Az Egyesült Államok így is jóval többet költ

A világ második legnagyobb gazdasága a második legnagyobb védelmi költségvetéssel rendelkező ország az Egyesült Államok után. A két ország között ugyanakkor – a hivatalos kínai költségvetésnél nagyobbal számoló szakértők szerint is – négy-ötszörös a védelemre fordított összegek közötti különbség Washington javára.

Kína nem hisz abban, hogy esélye lehet felülkerekedni az Egyesült Államokkal vívott fegyverkezési versenyben, és erre nem is gondol – jelentette ki Csien Csang, a canberrai egyetem kínai biztonságpolitikával foglalkozó szakértője a Bloomberg hírügynökségnek a szerdai hírt kommentálva. Szerinte Peking biztonságra, a számára kielégítő elrettentő erő megteremtésére törekszik. Olyan megbízható fegyvereket fejleszt, amelyek elegendők ahhoz, hogy bármilyen katonai konfliktus esetén visszatartsák az Egyesült Államokat is egy esetleges beavatkozástól – írj az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik