Nagyvilág

Engedélyeznék a graffitizést a kínai nagy falnál

Kijelölt területeken legálisan munkálkodhatnak a jövőben a graffitisek a falfirkák által több helyen jelentősen megrongált kínai nagy fal egyes részeinél - írja az MTI a sina.com hírportál híradására hivatkozva.

A jövőben a nagy fal egyik legkedveltebb, Pekingtől mintegy 70 kilométerre fekvő szakaszán, Mutienjü több pontján lesz lehetőség legálisan graffitik készítésére. Az 1987 óta a világörökség részének számító, vélhetően Ming-kori (1368-1644) fal közelében kezdetként három területet jelölnek ki ezen célra, de ezeket akár további felületek követhetik, sőt egy digitális graffitifal felállításáról is szó esett a tervek ismertetésekor.

A terület fenntartója korábban számos alkalommal panaszkodott a turisták által hagyott feliratokra, amelyek rendszeres eltávolításuk ellenére is a nagy fal “állandó részévé” váltak. A többnyire angol és kínai nyelvű feliratok, absztrakt aláírások és színes rajzok nemcsak esztétikailag zavaróak, hanem rongálják is Kína jelképét, eltávolításuk pedig jelentős kiadásokat ró a fenntartóra.

A 8851,8 kilométeres, tizenegy kínai tartományt keresztülszelő egykori erődítményrendszer állapotáról sok szó esik a kínai médiában. A turisták által leginkább látogatott részei szépen fel vannak újítva, ám a fővárostól messzebb eső, “vad szakaszok” szinte teljesen elhanyagoltak. A helyi önkormányzatok minden évben jelentést tesznek a hozzájuk tartozó falszakasz állapotáról, a központi kormány pedig biztosítja a forrásokat a legrosszabb állapotú szakaszok javítási munkálataihoz.

A fal védelmére 2006-ban hozott szabályozást a kormány, eszerint a fenntartás költségeit a tartományi költségvetésekbe már azok tervezésénél bele kell foglalni, ez a rendszer azonban azóta sem működik. A fenntartás ugyanakkor nehézkes: a becslések szerint a falnak mára körülbelül 40 százaléka tűnt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik