Gazdaság

Folytatódik a Széchenyi Kártya Program, 250 milliárdot szánnak rá

Kapitány István
Adrián Zoltán / 24.hu
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter
Kapitány István
Adrián Zoltán / 24.hu
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter
Összesen 275 milliárd forintos támogatási keretet jelentett be a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára a 2027-es évre vonatkozóan Kapitány István, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium vezetője.

A politikus szombati Facebook-bejegyzésében azt írta, a magyar gazdaság gerincét adó, több mint 900 ezer hazai kis- és középvállalkozás mintegy 2,2 millió embernek biztosít munkát, és a vállalati hozzáadott érték több mint 40 százalékát állítja elő.

Kapitány István szerint a magyar gazdaságban továbbra is jelentős szerepet töltenek be az alacsonyabb hozzáadott értékű, összeszerelésre épülő tevékenységek, ezért a versenyképesség erősítése érdekében szükség van a korszerű technológiák alkalmazására és az innovációra.

A miniszter közlése szerint a kormány célja, hogy a cégek egyre több tudást és fejlesztést adjanak hozzá a végtermékhez, ami növeli a termelékenységet, emeli a béreket, és biztosítja, hogy a megtermelt érték nagyobb része maradjon Magyarországon. Ennek érdekében két fő irányt határoztak meg a 2027-es évre:

  • 250 milliárd forintot fordítanak a Széchenyi Kártya Program folytatására, amely a hitelek kamat- és díjtámogatását biztosítja,
  • 25 milliárd forintos keretösszeggel elindítják a Piacépítő Exportprogramot, amely a külpiaci terjeszkedést ösztönzi.

Utóbbi programról a tárcavezető már október végén is posztolt, hangsúlyozva, hogy a magyar gazdaság növekedése nagyban múlik az exporton, de jelenleg az exportbevételek túlnyomó része külföldi tulajdonú cégeknél keletkezik, és a hazai kkv-knak csak mintegy 5 százaléka exportál.

A bejelentett támogatások a 2027-es költségvetés részei, amelynek tervezetét a kormány – Kármán András pénzügyminiszter jegyzésével – október végén nyújtotta be a parlamentnek. A jövő évi büdzsé 2,4 százalékos GDP-növekedéssel, 3 százalékos inflációval és 4,9 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol az 47 587 milliárd forintos kiadási főösszeg mellett.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik