Belföld

Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna

„Olyan bizalom van a kormányváltást akaró választói csoportok részéről, hogy nem az első költségvetés az új vezetés igazi nagy tesztje” – mondta a politikai elemző a Törökülésben, a 24 Extra exkluzivitást garantáló, egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában. Hozzátette: Magyar Péter kifejezetten reszponzív a társadalmi igényekre. A kormányfő körvonalazódó stratégiaváltása mellett az adásban szó volt a Feledy-ügyről, valamint az ügynökakták nyilvánosságának elvi kérdéséről is.

Látszik, hogy az a hevület és magatartásmód, ami Magyar Pétert felemelte, kormányon már kevésbé tartható. Úgy lehet ezen változtatni, ha ő is változik. Most látok erre irányuló kísérletet, lehet, hogy ez még csak a gondolkodás fázisa, de érdemes lesz figyelni, van-e Magyar Péternek új stratégiája. Azt gondolom, ez kulcskérdés abban, hogy képes lesz-e a támogatottságát megőrizni, vagy legalábbis nem elveszíteni nagyon gyorsan

– mondta Török Gábor a legújabb Törökülésben, a 24 Extra exkluzivitást garantáló, egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában.

A politológus – aki ezúttal Bita Dániellel és Pető Péterrel beszélgetett – úgy fogalmazott: az, hogy Magyar Péter meddig lesz képes magához vonzani a figyelmet és a támogatást, jelentős mértékben azon is múlik, mennyire tud alkalmazkodni. Hozzátette: a retorikai stratégiaváltás jeleit lehet felfedezni a Tisza elnökén.

Kőrös Gábor / 24.hu Török Gábor a 24 Extra 2. születésnapi rendezvényén az Akváriumban 2026. október 14-én.

„A Feledy-ügyben született kommentjeit és posztjait, mintha nem Magyar Péter írta volna, ugye? De a hangnemváltás némileg megfigyelhető a legújabb parlamenti megszólalásokban vagy éppen azok hiányában is.”

Az adásban szóba került az is, hogy az egyes ágazatoktól érkező, a költségvetést kritizáló hangokra a kormány válasza nem az elutasítás, hanem a nyitottság: minden igényt meghallgat, és, ha kell, módosít. Az elemző szerint:

„Teljesen máséképpen menedzseli a Tisza – és főleg Magyar Péter – ezeket a materiális ügyeket, mint a Fidesz. Ha az Orbán-kormány benyújtotta a költségvetést, és valaki támadta, a Fidesz kitartott mellette. Meghosszabbította Bicskéig.”

A Törökülésben mindemellett szó volt arról, hogy

  • miért okozott ekkora bizalmi válságot Feledy Botondnak a korábbi kormányzattal kötött szerződése,
  • ténylegesen elválik-e az elemzői és a tanácsadói szerep,
  • miért hívta fel Schmidt Mária Török Gábort egy tévéműsor után,
  • visszaüthet-e Magyar Péterre a fideszes múltja,
  • milyen elvi meggyőződések kapcsolódhatnak az ügynökakták nyilvánosságához,
  • mitől kényelmes téma a kultúra a mindenkori kormányzat számára.
Kapcsolódó
Török Gábor a Feledy-ügyről: A párhuzamos munka érthetően bizalmi válságot okoz
„Sólyom László volt az utolsó olyan politikai szereplő, akivel munkakapcsolatban álltam” – mondta a politikai elemző a Törökülésben. A Feledy-ügy tanulságai mellett az adásban szó volt arról is, hogyan kezeli a Tisza az első költségvetéséhez kapcsolódó politikai kihívásokat.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik