Tech

Már 2030 előtt holdra szállhatnak az első kínaiak

Hihetetlenül szoros verseny alakulhat ki Kína és az Egyesült Államok között, miután a kínai holdra szállás tervezett dátuma az eddigi 2030-asnál is közelebb került.
Aleksandra Malysheva / Getty Images

Már 2030 előtt űrhajósokat küldene a Holdra Kína – árulta el Vang Hsziang, a kínai emberes űrprogram és a holdkutatási program egyik vezetője egy pekingi rendezvényen. A Global Times nevű kínai állami lap beszámolója szerint Hsziang azt elmondta, hogy a küldetésben három űrhajós vesz majd részt, akik közül ketten léphetnek a holdfelszínre.

A misszió lebonyolításához a „két indítás, egy holdraszállás” elnevezésű megközelítést alkalmaznák. Ennek keretében két Hosszú Menetelés–10 hordozórakétával két különböző űreszközt, egy üres holdkompot, majd egy emberes űrhajót juttatnának a Hold közelébe. Ezek Hold körüli pályán kapcsolódnának össze egymással, hogy két űrhajós átszállhasson a holdkompba, amely aztán leszáll az égitest felszínére.

A NASA ugyanezt a stratégiát tervezi használni a saját emberes holdra szállásánál, amelyet 2028-ra terveznek. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a küldetés ennél későbbre tolódik majd, hiszen eddig is számos alkalommal elhalasztották már – az eredeti tervek szerint 2024-ben kellett volna megvalósulnia. Ez egyben azt is jelentené, hogy a két ország között elképesztően szoros verseny alakulhat ki.

Az amerikaiak Elon Musk Starship nevű rakétájának egy módosított verzióját szeretnék használni holdkompként, ám ez az eszköz egyelőre távol van egy ilyen kaliberű misszió végrehajtásától. Csak idén szeptemberben sikerült először alacsony Föld körüli pályára állnia, és egy óránál számottevően többet töltenie repüléssel egy huzamban. Hivatalos jelentések alapján ráadásul a holdra szállásra szánt űrruhák fejlesztése és több éves lemaradásban lehet, 2031 előtt talán el sem készülhet.

További űrkutatási híreink alább olvashatók:

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik