Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: letartóztattak egy szellentésszagot terjesztő iskolai dolgozót

Fenyegetések, kirúgások – nézzük, mi történt pontosan egy évvel ezelőtt.

Fenyegetés, kirúgás: ezek a témák voltak a meghatározó témák pontosan egy éve ilyenkor, legalábbis az alábbi gyűjtés, azaz a legnépszerűbb tavaly szeptember végi cikkek alapján. Természetesen a közbeszédet uraló témák, azaz Zsolti bácsi és a Szőlő utca mellett.

A Dél-pesti Centrumkórházban például azonnali hatállyal elbocsátották a infektológiai osztály részlegvezető főorvosát, elég sajátos okokra hivatkozva. A  HIV/AIDS és trópusi betegségek részlegvezető főorvosa lapunknak elmesélte, mivel indokolta kirúgását a kórház.

Kapcsolódó
Azonnali hatállyal kirúgtak egy orvost a Dél-pesti Centrumkórházban
Az infektológust annak ellenére bocsátották el, hogy két másik orvos épp a felmondását tölti, egy harmadik pedig hamarosan szülési szabadságra megy.

Egy szegedi iskolából bilincsben vittek el egy napközis tanítónőt, súlyos vádak nyomán.

Kapcsolódó

Bese Gergő egykori sztárpap arról számolt be, hogy a kormány „kimondta rá a halálos ítéletet”. Bese a posztjában azt is leírta, mit jelentett ez esetben a halálos ítélet:

Kapcsolódó
Bese Gergő: Az AVH épületében felvázolták a lehetőségeimet: önmagam fejezem be az életem, vagy elhagyom az országot
A melegorgiás botrányába belebukott papot augusztus 7-én hívták be az Alkotmány Védelmi Hivatalba.

Egy fiatal lányt pedig egy férfi fenyegetett, de szerencsére sikerült a mentőakció. Az Angel Shot kezdeményezés arról szól, hogy az itallapokon szereplő, de valójában nem létező koktél megrendelésével az érintett azt jelzi a személyzetnek, hogy bajban van, segítségre van szüksége.

Kapcsolódó
Angel Shotot kért a vendég, így mentették meg a 17 éves bántalmazott lányt
A hamburgerezőben pár hónapja szerepel a segítségkérést szolgáló koktél az itallapon.

És még egy letartóztatás, erről talán nem is mondunk semmit, magáért beszél.

Kapcsolódó
Letartóztattak egy iskolai dolgozót, mert szellentés szagát terjesztette a középiskolában
Egyes diákoknak orvosi ellátásra volt szüksége, az iskolát 12 millió forint értékű kár érte.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik