Nagyvilág

“Harapósabbá” tennék az Oroszország elleni szankciókat

Akkor, ha Moszkva továbbra sem mutat együttműködési hajlandóságot az ukrajnai válság megoldásában, hosszabb távon azonban kereskedelmi, pénzügyi és gazdasági ellenlépések sem zárhatók ki - mondta a brit külügyminiszter.

William Hague a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az ukrán válság ügyében létrejött genfi megállapodás óta a kijevi kormány sok intézkedést hozott az egyezség végrehajtása érdekében. Oroszország azonban ugyanezen idő alatt semmit nem tett a válság enyhítéséért, sőt azóta nagyszabású hadgyakorlatokba kezdett Ukrajna keleti határain, és nem hajlandó felszólítani a Kelet-Ukrajnában kormányépületeket elfoglaló oroszpárti erőket a visszavonulásra – írja az MTI.

Hague szerint ha Oroszország továbbra sem hajlandó együttműködni a nemzetközi közösséggel, akkor egyre nagyobb árat lesz kénytelen fizetni további szankciók formájában, amelyek kimunkálásán a Nyugat már dolgozik.

Arra a riporteri kérdésre, hogy az “eddig zéró hatású” szankciókat miként lehetne “harapósabbá” tenni, a brit külügyminiszter kijelentette: erről még folynak a tárgyalások, de a legvalószínűbb az, hogy először a már létező szankciók – köztük a személyekre szabott beutazási tilalmak és vagyonzárolások – kiterjesztéséről születik döntés. “Minél több nevet veszünk fel erre a szankciólistára, (a szankciók) annál fájdalmasabbak lesznek” – tette hozzá.

Moszkvának félnie kellene

Hague szerint a nemzetközi közösség emellett ennél is szélesebb körű – gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi jellegű – szankciók kidolgozásához is hozzákezdett. “Európa, Amerika és Oroszország érdekében is reméljük, hogy az ilyen jellegű szankciók elkerülhetők, mivel inkább bővíteni szeretnénk a kereskedelmet, de bevezetjük ezeket az intézkedéseket, ha Oroszország tovább élezi az (ukrajnai) válságot” – mondta a brit külügyminiszter.

Hague szerint ezeket a szankciókat úgy alakítják majd ki, hogy az orosz gazdaságra maximális, az Európai Unió gazdaságára minimális hatást gyakoroljanak. Hozzátette: Oroszországnak – ha nem is törődik az eddigi szankciókkal – “félnie kellene” attól a hatástól, amelyet az ukrajnai válság hosszú távon gyakorol az orosz gazdaságra, hiszen az idén már eddig több mint 60 milliárd dollárnyi tőke hagyta el Oroszországot, és az orosz tőzsdei cégek is súlyos árfolyamveszteségeket szenvedtek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik