Nagyvilág

Bebörtönzött szakadár vezetőt láthatott az EBESZ

Nemzetközi szervezetek és a kijevi hatóságok megállapodtak szombaton Pavel Gubarjevnek, Donyeck megye ukrán hatóságok által letartóztatott szakadár "népi kormányzójának" a börtönben való meglátogatásáról.

A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a kijevi hatóságok nyilvánvalóan orosz nyomásra létrejött megállapodásáról az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség számolt be, David-Pierre Marquet-nak, az ICRC európai és közép-ázsiai ügyekben illetékes szóvivőjének genfi közlésére hivatkozva. Marquet elmondása szerint az EBESZ Ukrajnában tartózkodó munkatársai kijevi idő szerint este hat órakor (közép-európai idő szerint ötkor) már meg is látogatták Gubarjevet börtönében.

A felek az április 17-i genfi négyoldalú megállapodások értelmében döntöttek úgy, hogy az EBESZ-re bízzák ezt a látogatást – mondta a szóvivő. Az egyezség megfigyelők szerint szorosan összefügghet a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban pénteken foglyul ejtett EBESZ-megfigyelők sorsával, akiknek szabadon bocsátását Németország és más nyugati hatalmak követelik.

Két nappal korábban, csütörtökön, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már említést tett arról: Moszkva az EBESZ-hez és a Nemzetközi Vöröskereszthez fordult azzal a kéréssel, hogy haladéktalanul biztosítsák a Donyeck megyei “népi kormányzó” meglátogatását, hogy meggyőződhessenek róla, minden rendben van Gubarjev egészségével. Lavrov akkor hozzátette: “Természetesen folytatjuk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy mint politikai foglyot haladéktalanul szabadon bocsássák.”

Gubarjev neve a hét végén elhangzott már az EBESZ pénteken Szlovjanszkban foglyul ejtett katonai megfigyelőinek sorsával összefüggésben. Denisz Pusilin, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett “Donyecki Népköztársaság” ideiglenes kormányának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a kémkedéssel vádolt EBESZ-megfigyelők között az ukrán hadsereg vezérkarához tartozó tisztek is voltak, akiket a kijevi hatóságok által letartóztatott saját embereikre, például Pavel Gubarjevre akarnak kicserélni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik