Belföld

Megszavazta a képviselő-testület, pert indít Zugló a Bosnyák téri irodakomplexum ügyében

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A polgármester szerint az építtető cég megszegte a szerződés elővásárlási jogra és egyetértési jogra vonatkozó részét.

Teljes egyetértésben megszavazta a zuglói képviselő-testület, hogy a kerület pert indítson a Bosnyák téri irodakomplexum miatt – írja a HVG. Még augusztusban döntöttek arról a kerületben, hogy a közgyűlés elé viszik az ügyet, ekkor Rózsa András polgármester azt mondta, a Bayer Construct projektcége, a ZVK Development Kft. megszegte a Zuglóval 2006-ban kötött, már többször módosított szerződést.

Ez most a tökéletes időpont a perindításra a Bosnyák téri irodakomplexumot építő Bayer Construct ellen

mondta a Népszavának Rózsa, aki szerint a cégnek június 6-ig le kellett volna zárnia az adásvételt a Nemzeti Vagyonkezelővel, de nem sikerült. Az önkormányzat eddig sem az elővásárlási, sem az egyetértési jogával nem tudott élni.

Miért perel Zugló?

Magyar Péter miniszterelnök augusztus elején jelentette be, hogy eláll a zuglói irodabiznisztől, azaz a kormány visszaköveteli az eddig kifizetett 3000 milliárd forintot, az érintettek pedig nem költöznek be az irodákba. Korábban a 24.hu és a Válasz Online egyszerre írta meg, hogy az Orbán-kormány titokban megvásárolt három, még készülőfélben lévő irodaparkot, köztük a Bosnyák téren található, a korábbi 244 milliárd helyett 324 milliárdos kerettel épülő komplexumot.

A zuglói önkormányzat az építtető céggel szemben indítana pert, mert álláspontjuk szerint az megszegte a jelenleg is fennálló szerződést – tájékoztatta korábban a Telexet a momentumos polgármester. Úgy gondolja – és ezzel a képviselő-testület is egyetért a mai döntés alapján –, hogy az építő megszegte a 2006-ban kötött, azóta többször módosított szerződést. Zugló Önkormányzata még 2006-ban adta el az érintett területet egy lengyel befektetőnek, mely továbbadta a Bayernek. Az eredeti tervpályázatban szereplőtől aztán eltérő irodák épültek meg, az épületek sokkal nagyobbak lettek. A zuglói önkormányzat nem járult hozzá a beruházás elindításához, a kompenzációról pedig nem sikerült megállapodni azóta sem. Rózsa a Telexnek azt mondta augusztusban, a perstratégiájukat nem szeretnék elárulni, de szerintük a cég megszegte a szerződés elővásárlási jogra és egyetértési jogra vonatkozó részét.

Csődeljárás zajlik a Bayer ellen

A Bayer Construct augusztus végén csődeljárást kezdeményezett maga ellen. A tulajdonos Balázs Attila a munkavállalóknak küldött levele szerint ezalatt a cég fenntartja a működését, és mindent megtesz azért, hogy a folyamatban lévő beruházásokat megfelelő módon teljesítse.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik