[FN, MTI-Eco] A francia labdarúgó válogatott számos szponzora - annak reményében, hogy a csapat a most folyó világbajnokságon dobogós helyen végez - összesen mintegy 38 millió eurót folyósított az idén a francia labdarúgó szövetségnek (FFF). Ez utóbbi költségvetésének ez több mint 30 százaléka. A nagy szponzorok közé tartozik az Adidas, a Carrefour francia kereskedelmi vállalat, valamint a Crédit Agricole, amely jegyzett tőkéje szerint a legnagyobb francia pénzintézet. Ezek a francia sajtó szerint most újraszámolhatják befektetéseik értékét - melyek gyakorlatilag reklámbefektetések -, mivel a francia csapat nem szerepel tovább a világbajnokság mérkőzéseinek közvetítési programjában, azaz jelentős "reklámidő" marad el. Az FFF számláit némileg egyenesbe hozhatja, hogy a francia válogatott tagjai nem kapnak egyetlen eurót sem VB-s szereplésükért a szövetségtől. A francia központi televíziót, a TF1-et azonban még nagyobb összegű veszteség érheti, hiszen a közvetítések franciaországi viszontsugárzási jogainak megszerzésére 168 millió eurót áldozott, és azt remélte, hogy a franciák mérkőzéseinek közvetítése során felkínált reklámidőkkel - esetleg a döntőig - ezt vissza is szerezheti. Most nagy kérdés, kinek és milyen műsorokban tud ugyanannyi reklámidőt eladni. A TF1 párizsi tőzsdén forgó részvényének ára kedden délelőtt 4 százalékot zuhant.
Ajánlott videó
- 22:04 A kiállítás után a Vasas két látványos góllal megtörte a Honvédot
- 21:57 Szijjártó: A magyar elnökség legfontosabb célja a bővítés felgyorsítása lesz
- 21:17 A kisvárosi NB I alkonya lehet a Mezőkövesd és a Kisvárda búcsúja
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 21:01 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.06.
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 20:18 Sportszerű gesztust tett a Real Madrid a kiesőjelölt felé
- 20:03 Egy év a korona alatt – 12 fontos dolog, ami a Károly koronázása utáni évben történt
- 20:00 300 férfival feküdt le egy év alatt, az anyja büszke rá
- 20:00 Miért kezeli úgy a sajtót a magyar edző és játékos, mintha egy ötéveshez beszélne?
- 19:31 Akkora eső van Texasban, hogy az árvíznek halálos áldozata is volt
- 19:17 Zalatnay Sarolta a nyugdíjáról: 60 ezer forint nem sok mindenre elég
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 19:12 Ismét Friedrich Merz lett a német kereszténydemokraták vezetője
- 19:01 Űrtechnológiai gyártóközpont épül Martonvásáron
- 10:06 Magyar Péter: Orbán Viktor kétezer embert állított rám
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 07:04 Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 17:03 Kalapács lendítéssel fenyítette be a felbőszült taxis a neki bemutató biciklist
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 11:01 Nagy kormányzati beavatkozás jön a gyógyszertáraknál - mi lesz a betegekkel?
- 08:22 „Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!