Tech

Erre a telefonra sok minden mondható, csak az nem, hogy unalmas lenne

Honor Robot Phone
Birkás Péter / 24.hu
Honor Robot Phone
Birkás Péter / 24.hu
A Honor bemutatta legújabb csúcskategóriás készülékét, ami papíron a tartalomgyártók álma: egyszerre nagyképernyős, jó teljesítményű okostelefon, illetve profi, 360 fokban elfordulni képes stabilizált kamera.

Az elmúlt években az okostelefonok világából szinte teljesen kiveszett a valódi innováció, hiszen az összes nagy gyártó (Apple, Google, Samsung, Xiaomi stb.) ráállt arra, hogy a csúcskategóriában lényegében ugyanazt a végtelenül unalmas készüléket dobják piacra minden évben. Észrevehetetlenül frissített dizájn, új, valamivel gyorsabb processzor, hajszálnyit átvariált kamerák, illetve hangzatos, de ritkán jelentős újítások. Elég megnézni a tavalyi iPhone modelleket, az idei Samsung Galaxy S26-szériát, a Xiaomi 17 mobilokat, vagy az augusztusban debütált Pixel 11 okostelefonokat.

Tavaly ugyan volt egy fellángolás az ultravékony telefonokkal, amibe beszállt szinte minden nagyobb vállalat, egymásra licitálva a milliméterekkel, de jól meg is égették magukat ezzel az „újítással”. Idén pedig az egyik legérdekesebb „fordulat” az volt a mobilos szegmensben, hogy a Samsung előállt egy olyan hajlítható kijelzős készülékkel, aminek más a mérete és a képernyőaránya, mint a korábbi Fold és Flip készülékeknek.

Itt a Honor Robot Phone!

Ezt az állóvizet kavarta fel a Honor augusztus 12-én a korábban csak koncepcióként létező Robot Phone kereskedelmi forgalomba szánt verziójának bemutatásával. Az eszköz különlegessége, hogy az okostelefonokat házasítja az olyan képstabilizátoros kamerákkal, mint a sokak által kedvelt Osmo Pocket-széria egyes darabjai.

Honor Robot Phone
Birkás Péter / 24.hu Honor Robot Phone: okostelefon és képstabilizátoros kamera egyben.

Konkrétan arról van szó, hogy gombnyomásra a hátlapi kameraszigetből kiemelkedik egy 360 fokban elfordulni képes, négy szabadságfokú gimbal, ami pontosan úgy működik, mint az említett kamerák. Rendkívül stabil videókat készít, manuálisan mozgatható, illetve tud olyan trükköket is, hogy lekövet egy kiválasztott témát – például az arcunkat, így nem tudunk kisétálni a képből felvétel közben.

Bár a koncepció elsőre elég vadul hangzik, de valójában egy valós igényre nyújt megoldást, hiszen egyetlen eszközben ötvözi napjaink egyik legfontosabb, mindig nálunk lévő kütyüjét, és egy olyan speciális kamerát, ami értő kezekben nagyban megkönnyítheti a professzionális tartalomgyártást. Magyarán nincs szükség az extra eszközre, miközben a Robot Phone kiküszöböli az Osmo Pocket-féle megoldások egyik legnagyobb gyenge pontját, a relatíve kicsi képernyőt is.

A hátlapból 180 fokban kiemelkedő kamera 200 megapixeles, 1/1,28 hüvelykes szenzorral, f/1,6-os blendével. Ezt két hagyományos hátlapi modul egészíti ki: egy szintén 200 megapixeles periszkópos teleoptika, 2,7-szeres veszteségmentes nagyítással, illetve egy 50 megapixeles ultraszéles egység, 122 fokos látószöggel.

Honor Robot Phone
Honor Robot Phone
Honor Robot Phone
Honor Robot Phone
4 fotó

Működik

A Robot Phone-t már a bemutató napján kézbe tudtam venni Sencsenben, és a rövid próba alapján a telefon pont úgy működik, ahogy ígérik. A használat előtt kézzel el kell húzni a behajtott gimbalt védő üveget, majd a kamera alkalmazás dedikált gombját megnyomva a speciális egység 180 fokban magától kifordul a tokjából, és már használható is. A képminőség elsőre meggyőző, a virtuális gombokkal könnyen lehet mozgatni a szerkezetet, és a téma automatikus lekövetése is hibátlanul működött.

Persze felmerül a kérdés, hogy a mechanikus szerkezet vajon meddig bírja a gyűrődést, hiszen a mozgó alkatrészek miatt nagyobb a meghibásodás esélye, illetve arról egyelőre nem tudunk, hogy a kényes szerkezet mennyire viseli jól az olyan baleseteket, mint például a készülék elejtése. Emellé egyelőre az sem világos, hogy az amúgy kicsinek nem mondható, 7060 milliamperórás szilícium-szén akkumulátor mennyi ideig képes életben tartani a kamerát és kijelzőt – annyi biztos, hogy a telefon már akkor is melegedés jeleit mutatta, mikor még el sem indítottam a felvételt.

Honor Robot Phone
Birkás Péter / 24.hu Robot Phone: lát mindenfelé.

A képalkotásért amúgy a gyártó saját fejlesztésű Honor H1 chipje felel, amit nem meglepő módon mesterséges intelligencia is támogat, ennél viszont érdekesebb, hogy a német Arrival kamerágyártó közreműködésének hála a Robot Phone képes 10 bites Arri LogC3 formátumban rögzíteni, illetve adott az Arri Wide Gamut 3 és az Arri Looks funkció a professzionális színvilág megalkotásához.

Na de milyen a telefon?

A burkolat alatt egy Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5 processzor dolgozik, kiegészítve az egyedi tervezésű hűtőrendszerrel, ami az általam is tapasztalt felmelegedést hivatott ellensúlyozni. A készülékből létezik 12 gigabájt memóriával és 512 gigabájt háttértárral szerelt verzió, illetve 16 GB/1 TB modell is. A képernyő ugye 6,3 hüvelykes, LTPO OLED panellel, 1216 x 2640 pixeles felbontással, 1-120 Hz között képfrissítéssel és a gyártó szerint 6000 nit felett csúcs fényerővel – ezt az adatot persze érdemes fenntartással kezelni. Mindezt a méretes akkumulátor (7060 mAh) és a 120 wattos vezetékes, illetve 50 wattos vezeték nélküli töltés egészíti ki.

Honor Robot Phone
Birkás Péter / 24.hu A burkolat alatt csúcshardver kapott helyet.

A Robot Phone tehát egy ízig-vérig csúcskészülék, méghozzá olyan extrával, amire korábban még nem nagyon volt példa. Hogy gimbal mennyire működik jól a mindennapokban, azt persze pár perc használat alapján még nehéz lenne megmondani. Véleményem szerint van benne potenciál, de ami ennél is fontosabb, hogy a Honor vette a bátorságot, és augusztus 18-án piacra dob egy olyan okostelefont, amelyre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy végtelenül unalmas lenne.

Ezt persze meg is kell fizetni, hiszen a 12/512 gigabájtos verzió 9999 jüanról indul (460 ezer forint), míg a jobban felszerelt (16 GB/1 TB) variáns ára 12 999 jüan (600 000 forint). Ezek az összeg elsőre nem hangzanak rosszul, de ezek kínai árak, az alapmodell az országon kívül 700 000 forint is lehet, jelen pillanatban viszont még kérdéses, hogy a gyártó egyáltalán piacra dobja-e a mobilt Európában.

Hogyan vegyünk jó okostelefont?

Új telefonok bejelentésekor a cikkeink sokszor tele vannak olyan információkkal, amelyek a témában jártasak számára ugyan teljesen egyértelműek, a laikusoknál viszont fejvakaráshoz vezethetnek. 1500 nit, IP67-védelem, UFS 2.1, rekeszérték, wifi 6, eSIM-kompatibilitás, HDR, 120 Hz. Ha akad köztük legalább három, amelyekről fogalma sincs, hogy mit jelentenek, akkor részletes útmutatónk épp önnek való.

Érdemes kattintani a cikkünkért, hiszen többek között a fenti specifikációkat is el- és megmagyarázzuk, hogy a következő telefonvásárlásnál minden részletet illetően képben legyen.

A vásárlást emellett segíthetik a tesztjeink is:

Kapcsolódó
utazós kütyük, power bank, adapter, fejhallgato, ebook olvasó
Öt kütyü, ami mindig velem jön, ha utazom
Kiderül, hogy milyen nélkülözhetetlen eszközöket pakolok a mindig nálam lévő hátizsákomba, továbbá az is, mi mindenre érdemes figyelni a hasonló kütyük beszerzésekor.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik