Szulejmán szultán vazallusává tette I. János királyt, Magyarországot meghódított országként kezelte, ám a helyzet nem az elvárásai szerint alakult. Szapolyai nem tudta maga mellé állítani a magyar nemesség egészét, az I. Ferdinánd uralta országrész nemcsak szilárdan tartotta magát, hanem előbb-utóbb le is gyűrte volna János királyságát, amennyiben a török nem támogatja. A két magyar uralkodó kiegyezésével, majd János Zsigmond születésével az oszmánok és a Habsburgok is lépéskényszerbe kerültek: Szulejmán volt az erősebb, 1541-ben elfoglalta Budát, és – hogy meg is tudja tartani – elkezdte a később hódoltságnak nevezett terület megszállását. Nem volt benne csel, sem bámészkodó janicsárok a magyar fővárosban – erről szólt az előző rész a mohácsi csatát bemutató sorozatunkból. A folytatásban továbbmegyünk, és a mohácsi vereség, valamint Buda elvesztésének hosszabb távú, sok esetben mind a mai napig tartó hatásait vesszük sorra, nevezetesen a hatalmi viszonyok és etnikai arányok radikális átalakulásától olyan tévhitek cáfolatáig, mint Habsburg-megszállás, Királyi Magyarország, vagy hogy Erdély maradt volna a magyar államiság egyedüli őrzője. Dr. Pálffy Géza történész akadémikussal, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadójával beszélgettünk.
24.hu
Magyarország szívének elfoglalásával komoly európai központ szűnt meg létezni, ekkor kezdett kialakulni a modern Közép-Európa. A magyar nyelvet és kultúrát sikerült átmenteni, a Budáról irányított középhatalom azonban soha többé nem állt helyre, és Trianon etnikai gyökerei is ide, a török dúlás másfél évszázadába vezetnek vissza. A mohácsi csatát bemutató sorozatunkat az összecsapás és Buda elvesztésének hosszan tartó, akár máig ható következményeivel folytatjuk.
Ajánlott videó
- 15:20 Örökös eltiltást követelnek az ellenfél állkapcsát eltörő, bekattant dzsúdósra
- 15:12 A hét elején még visszatér a kánikula, majd megérkezik a kora őszies idő
- 15:05 Lavrov a lipcsei drónincidens után a németek elleni igazi háború kezdetéről beszélt
- 14:57 „Csalódás, kicsinyes, undorító” – nem tetszett a nézőknek Dallos Bogi Tóth Gabi-paródiája a Megasztárban
- 14:37 Ókovács Szilveszter a 16 év után itthon koncertező Schiff Andrásról: Elégtételt venni jött-e, vagy elnézést kérni?
- 14:30 Vaklárma: Úgy tűnt, világháborús bombák kerültek elő a Dunából, de csak egy régi szemetes volt
- 14:15 Almási Kitti a zenés tehetségkutatókról: Nem lehet valami etikai határt bevezetni? Egy szint alá nem menni?
- 13:59 Magyarország szívét foglalták el a törökök
- 13:23 Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
- 13:22 Eszméletét veszítette, hordágyon vitték le a pályáról a magyar válogatott védőt
- 13:01 „Magunk alól húztuk ki a vizet” – újra mozgó homokdűnék jelenhetnek meg a Kiskunságban
- 12:56 Megtalálták az Ozorán eltűnt fiatal férfi holttestét
- 12:47 Huth Gergely: Orbán Viktor Kötcsén programot hirdet, október 23-án megmutatjuk, hogy mi vagyunk többen
- 12:44 Vindics-Tóth egyéni rekordot futott, Karsai is megvédte bajnoki címét
- 12:18 Meghalt Vajda István szinkron- és hangjátékrendező
- 06:02 Egy éve ilyenkor: 200 ezer forintot kért a budapesti nő, mert lespriccelte a siófoki szökőkút
- 10:10 Hétfőtől visszatérnek az M1-re a parlamenti közvetítések
- 07:01 „A vízpart nyugalmát emlegetik, de a többség gigászi pontyokkal akar fotózkodni” – ökológiai katasztrófát okoznak a horgászok?
- 09:19 Videó: tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 10:20 „Könnyedén elűzi a szorongást a góljaival” – Varga Barnabás duplázott, az AEK gálázott
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 10:53 Éjjel fülsiketítő szirénára ébredt, kiküldték a szállodából a magyar női kosárválogatottat
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 09:29 Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
