Van néhány téma, amit megadtak, azokról nem beszélhetünk, vegye figyelembe. Nem lehet beszélnünk politikáról, hadügyről, vallásról, reklámról, genderről, felmelegedésről és áltudományokról
– mondta Orbán Viktor tavaly júniusban, amikor videóhívást folytatott a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó magyar űrhajóssal, Kapu Tiborral. A beszélgetés végén aztán csak bedobta azt a kérdést, hogy „a háború látszik-e onnan, föntről” – egyértelműen utalva a Fidesz kampányának egyik központi témájára, az ukrajnai háborúra.




A Qubitnak adott interjújában a HUNOR – Magyar Űrhajós Program vezetője – akinek a Tisza-kormány komoly szerepet szán a magyar űrügynökségben és a magyar űrprogramban – szerint „ezek a szabályok világosak és színtiszták a NASA-nál”.
A lapnak adott interjújában az űrhajós emellett arról is beszélt, hogy azt szeretné: ő legyen az utolsó magyar űrhajós, akinek akaratán kívül, de köze volt a pártpolitikához. Emellett Polgár Judit köztársasági elnöki jelöltségéről is szót ejtett – akit ő maga is támogatott, ám szerinte az eljárás példátlan és méltatlan volt.

